2011. augusztus 17., szerda

Színsuli 8. - Barna

A barna szín olyan, mint a kaméleon. Legyél tizenéves, a húszas éveidben járó, a harmadik X-et fentről taposó vagy még érettebb, biztosan nem mész el emellett a szín mellett - sőt, mi több - könnyedén találsz a korodhoz és stílusodhoz passzoló darabot ezekben az árnyalatokban. Félre értés ne essék, ezzel nem azt mondtam, hogy a többi színhez lehetünk túl öregek vagy fiatalok. Inkább azt, hogy a barna árnyalatok legtöbbünk számára kedvesek, nem feszélyeznek akkor sem, ha konzervatívabb öltözködést képviselsz. Lehetsz benne sportos vagy kifinomult, szomorú vagy vidám.

Ez a szín többszörösen összetett, úgy hozhatod létre, ha a vörös színhez hozzá keversz még egy kis feketét. Tehát nem két fő szín "házasságából" születik. Nevezhetjük a vörös szín törvénytelen gyermekének :) Jelképezi a Földet (gondolj a talaj színére), annak anyai mivoltát, ezen keresztül pedig a termékenység színe is. Ha ezt a gondolatot visszük tovább láthatod, hogy aki ezt a színt kedveli az család-centrikus, sokat számít neki az otthona és a származása, valamint a hagyományok tisztelete. Továbbá kicsit földhöz ragadt és realista. Ebből fakadóan nehezebben rugaszkodik el a "talajtól" és sokat tépelődik egy-egy döntése előtt.

Élettani hatása

Mivel a barna szín láttán legtöbben a Földre asszociálunk, ami egy biztos pontnak számít az életben, így maga a szín is kiegyensúlyozottságot eredményez. A meleg színek csoportjában tartozik, maga is melegséget okoz, nyugtatólag hat a szervezetre segít kilábalni a depresszív állapotból. 

Tökéletesen illik elegánsabb...

... és sportosabb stílusúakhoz is!
Alkalmazása
  • Nyugodtságot és kiegyensúlyozottságot okozó tulajdonsága révén nyugodtan hordj ilyen darabokat "nyugis" sportágakhoz, mint a jóga vagy pilates. Túrákhoz, rövidebb erdei sétákhoz is nagyszerű szettet kreálhatsz belőle.
  • A barna szín jelenthet megbízhatóságot és felelősséget is, tehát érdemes ilyen színt viselni amikor egy fontos munkán dolgozol, esetleg előléptetésre ácsingózol vagy éppen fizetésemelést szeretnél kérni a főnöködtől. 
  • Vigyázz! Nagy mértékben az unalmat is szimbolizálhatja, tehát ne viseld olyan eseményeken, ahol éppen le szeretnél nyűgözni valakit.
  • Ugyanez vonatkozik az öltözékedre akkor is, ha előadást tartasz valahol, esetleg prezentációt tartasz a munkahelyeden, kiselőadást az iskolában.
  • A halványabb barna árnyalatok ( tevebarna, bézs, csontszín) a kifinomultság és egy csepp luxus benyomását keltik, így nyugodtan öltözz ilyen színekbe, ha csendben szeretnél jó benyomást kelteni. Ilyen lehet például az, amikor meglátogatod a párod szüleit vagy formálisabb vendégségbe vagy hivatalos.
  • Hordható: narancssárgával, sárgával, fehérrel, zölddel, pinkkel, pirossal.
  • Kerüld a lilát, a kéket és bánj óvatosan a feketével.
  • Varázslatos hatást érsz el, ha arany színekkel kombinálod.
  • Natúr sminket tegyél fel hozzá, így összhangba kerülhetsz saját magaddal.
Hollywood-i módi

Sötét hajúaknak sötétbarna ajánlott

A barna a magabiztos nő fegyvere

Kreol bőrön is jól mutat

Szőkéknek világosabb árnyalat dukál


Fehér bőrön szép a kontraszt

Rachel Zoe csontszínnel kombinál

Ügyesen parádézz a barna-feketével!
Shopping tipp:
Őszi sweater H&M - 5990 Ft
Amint látod, a barna árnyalatai közül könnyedén megtalálhatod az igazán Hozzád illőt. Az ősznek pedig tényleg örök színe marad, tehát elkezdheted felkutatni a legszebb barna darabokat a mostani idényre. Ne izgulj, a barna szín idomulni fog hozzád. Mert olyan, mint a kaméleon..:)

Puszi: T

Képforrás: Hollywood-i módi: google.com
                 Shopping tipp: hm.com

2 megjegyzés:

  1. Hiába kaméleon és minden korosztály talál magának árnyalatot, én sajnos utálom a barnát... 1-2 darabom azért még van.

    VálaszTörlés
  2. Régebben én is így voltam vele, mostanában viszont valamiért nagyon megtetszett. Az abszolút favorit a camel, a nagyon sötét színek hozzám sem állnak közel.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...