2010. január 30., szombat

Pasztell rózsaszín 2010 tavasz/nyár

Ahogy tegnap megírtam Neked a Versace-s cikket azon kezdtem gondolkozni, hogy igen az hogy a rózsaszín visszajön ennyire a tavasszal az nagyon szép és jó, de fogalmam nincsen hogy hogy fogom hordani. Ezért ma reggel neki is álltam hogy összeállítsak 1-2 szettet, ötletnek Neked és magamnak is egy kicsit:)

Mert ugye azt mondani nagyon könnyű hogy hordjunk egyfajta színt, de amikor tanácstalanul áll az ember lánya a szekrény előtt akkor máris más az egész szituáció.



Az első lépés ilyenkor az, hogy rájöjjünk, hogy melyik színek is illenek hozzá. Na itt jöttek a gondok, mert ha igazán végiggondoljuk, a rózsaszínnek ehhez a fajtájához a legtöbb szín...nos nem illik. Különböző ruhadarabok hosszas párosítása utána arra jutottam hogy a következő színekkel lehet hordani: fekete, fehér (ez a két szín adu-ász,mert mindenhez jó) szürke, beige (bézs), halványbarna, és pasztell sárga.

Utána végig vettem a 4 alapdarabot ebben a színben és így álltam neki játszani a kombinációkkal. A felső kép bal oldali szettben a szoknya lett rózsaszín. Ha neked is van hasonló színű szoknyád, akkor a felsőrész megválasztása okozhat gondot. Az előbb felsorolt színekből én a szürkét választottam, de mivel a cipő illetve kabát fehér így a mindig jól bevállt fehér felső is szuper. Ilyenkor az még a fontos, hogy a blézered vagy kabátod ne legyen a szoknyával egy színű, hacsak nem egy komplett kosztüm-együttessel rendelkezel. Táskának sötétebb darabot választottam, hogy ne legyen az egész felszerelés olyan "sápadt".

Nos mi a teendő, hogyha a felsőrészed pompázik pasztell rózsaszínben. Gyakorlatilag akkor van a legkönnyebb dolgod, hiszen választhatsz szoknyát vagy nadrágot, anyagnak farmert vagy bársonyt. Ha a megfelelő alapszínekkel párosítod és kerülöd a nagyon harsány színeket, akkor egészen biztos hogy nem tudsz mellé lőni. Ilyenkor a cipődnek és táskádnak sem fontos a felső színével egyeznie, de azért stílusban és színvilágban passzoljanak. Vigyázz arra, hogy 3 színnél több azért ne nagyon legyen rajtad.



Ha van nadrágod rózsaszín, akkor majdnem ugyanaz a helyzet mint a szoknyával, annyi könnyebbséggel, hogy a stílus sokkal szabadabb. Ide én személy szerint sárgát választottam (mert a rózsaszín nadrághoz leginkább ezt a színt fogom a tavasszal hordani)amitől sokkal felszabadultabb és játékosabb lett az egész összeállítás. Aki viszont nincs oda annyira a cukorkaszínekért, maradhat a fehér-fekete-szürke triónál. Sálat természetesen bármelyik szetthez felvehetsz, nemcsak hogy nem fagysz meg odakinn, de a sál-viselet még mindig nagyon sikkes.

A negyedik összeállításban majdnem minden rózsaszín, talán nehéz eldönteni, hogy mit választottam ehhez alapdarabnak. A táskát. Talán ez a legnehezebb a négy variáció közül, ha a táskádhoz (vagy netalántán a cipődhöz) szeretnél öltözni. Ebben az esetbe kell azonban hogy rendelkezz valamilyen másik hasonló színű darabbal. Csak a cipőd vagy csak a táskád elütne az egész szettől, ha egyébként nincsen más ruhád amivel összhangba hozd őket (ha viszont a táskád és cipőd egyszerre rózsaszín természetesen nyugodtan felvehetsz hozzá más színeket, az összhang megmarad).Ehhez a kombinációhoz azért a feketét válaszottam, mert személy szerint nagyon kedvelem ennek a két színnek a kontrasztját, de persze ha más színnel hordod az sem probléma.

Remélem, hogy tudtam valamennyit segíteni Neked, hogyan is viseld az idei tavasz egyik slágernek igérkező színét. Én mindenképpen tanultam belőle. További jó böngészést, és ha kérdésed van írj bátran: be-glamorous@windowslive.com

Sok puszi: T

2010. január 29., péntek

Versace

Szépen lassan de azért jelentkezgetünk, és a tempónk miatt sajnos nem tudunk elégszer bocsánatot kérni, de reméljük azért nem pártolsz el az oldaltól. Ha fogalmazhatunk így, erre a hétre a Versace-divatházról terveztünk egy kis összefoglalót.

A divatház története
Alapítás éve: 1978.
Központ:Milánó, Olaszország

Ha a Versace névre gondolunk legtöbbünknek egyből Donatella neve ugorhat be, ám azt csak a nagy szakértők tudják, hogy bátyja, Gianni alapozta meg a márkát.

Gianni 1946-ban született (nővére, Tina, 12 éves korában meghalt egy rosszul kezelt tetanuszfertőzés miatt) és testvéreivel együtt Reggio di Calabriában nevelkedett. Anyjuk varrónő volt, így Gianni már fiatalon kapcsolatba került a ruhákkal és a divattal. Felnőve Milánóba ment szerencsét próbálni, míg húga, Donatella Firenzében tanult nyelveket. 1978-ban az olasz divat fővárosában, Milánóban megnyitotta első saját üzletét. 1982-ben találkozott Antonio D' Amics modellel, akivel kapcsolatuk egészen haláláig tartott. A nyolcvanas években aztán Donatella is beszállt az üzletbe, és a következő két évtizedben együtt irányították a birodalmat. Míg Gianni a tervezéssel, addig Donatella a cég reklámozásával foglalkozott.


Az olasz álomnak egy tragédia vetett véget: a homoszexualitását nem titkoló Gianni 1994-ben ismerkedett meg Andrew Cunanan-nel. Andrew-t szakértők szerint boldogtalan gyerekkora, a rázúdított túlzott szeretet és a szülői elvárások készítették ki, így a homoszexuális férfi a drogokhoz menekült, ami csak rontotta az állapotát - egészen odáig, hogy ámokfutásba kezdett. Gianni előtt még két volt szeretőjét ölte meg hidegvérrel, majd miután Gianni-t lelőtte Miami-i házában, magával is végzett.

A tervező hamvait a Comói tóba szórták, s tiszteletére nagyon jó barátja, Elton John 1997-ben megjelent The Big Picture című albumát Gianninak ajánlotta. Temetésén részt vett Diana hercegnő is, aki mindig is támogatója és jó barátja volt a tervezőnek.A kreátor halála után a birodalom a családtagokra szállt. A Versace divatház felét Allegra Versace, Donatella lánya birtokolja, a fennmaradó rész pedig Donatella és a harmadik testvér, Santo lánya, Francesca között oszlik meg.



Gianni és unokahúga, Allegra



Donatella és Allegra manapság

2004-ben Allegra 18 éves lett ami azt jelentette, hogy körülbelül félmilliárd dollárral lett gazdagabb, és az övé lett a végső szó a céget érintő minden fontos döntésben. Eközben Donatella a tervezési vonallal foglalkozik.

A Versace-stílus

Donatella az elmúlt több mint egy évtizedben tovább fokozta a márka által sugallt luxust és party-girl imázst. A csillogás, az arany, a feltűnő tónusok és a test sziluettjének szűk ruhákkal történő hangsúlyozása mind-mind a Versace ház védjegyei a mai napig. Az egyik talán legemlékezetesebb ruha a Liz Hurley által viselt hatalmas biztosítótűkkel megbolondított darab. Igazán jól tükrözi azt a merészséget amit a divatház képvisel.(Én személy szerint egy kicsit túlzásnak tartom egy hivatalos összejövetelre ezt a kreációt, de a hatásvadász célját mindenképpen elérte a ruha).


A Versace-ruhák főszereplővé teszik a testet, s olyan anyagokat társítanak egymáshoz, mint a műanyag és a textil, vagy a műanyag és a bőr. Kiemelt szerepet kapnak még mindig a biztosítótűk és csatok. Kreációi ugyanakkora világhírrel és sajtóval rendelkeznek mint bármelyik hollywood-i "A-listás" divattervező ruhája. Éppen ezért a vörös szőnyeget is előszeretettel birtokolják.


Angelina Jolie a 2009-es Golden Globe díjátadón



Penelope Cruz a 2007-es Oscar-gálán















Versace 2010 tavasz/nyár


2010-ben új arcot választott magának a divatház, mégpedig Mick Jagger lánya,Georgia May személyében. Divatjósok szerint az ő szereplésével új szakasz kezdődik a cég életében.




Az új kollekció:a Versace 2010-es tavaszi-nyári női kollekcióját egy különös fantáziavilág hívta életre. A divattervező ruháit ugyanis Tim Burton filmje, az Alice Csodaországban ihlette. Versace "mesehősei" ugyan színvilágukban megőrizték a kislányos bájt - pasztell rózsaszínben, sárgában, zöldben és lilában tündökölnek -, ruháik vonalvezetése viszont inkább szexi, mint ártatlan.





A színes, lágy esésű ruhákon fémesen csillognak a láncok, a teljesen átlátszó minin csak néhány vonal kanyarog, a comb vonala azonban így is jól látható. A sztreccsanyagok szépen követik a domborulatokat, és míg a ruhák pasztellszínekben, addig a nadrágkosztümök feketében és fehérben játszanak.

Ha bejön neked ez a stílus, mindenképpen a fent említett színeket építsd bele a ruhatáradba. A pasztell rózsaszín úgy tűnik minden divatház kollekciójában nagy hangsúlyt kapott, tehát ilyen darabot mindenképpen szerezz be. A sárga és zöld színek együtt talán túl hangsúlyosak, de külön-külön egy-egy homogén színnel párosítva tökéletesen fogsz festeni.Válassz lágy esésű anyagokat organikus mintákkal díszítve és hidd el a hatás nem fog elmaradni.

Sok sikert továbbra is az öltözködéshez és az élethez. Várjuk visszajelzéseiteket: be-glamorous@windowslive.com

Puszi: T

2010. január 21., csütörtök

Louis Vuitton

  

Francia divatház, melynek monogramja:  iphone-wallpaper-louis-vuitton-logo és logója a világon mindenhol ismert. Hosszú ideje a tekintély és a gazdagság jelképe, termékei a nemzetközi divat legdrágábbjai.

Kezdetben 1854-ben Louis Vuitton termékeit saját boltjában, kis butikokban árulta, ma pedig már a legnagyobb divatcégekkel van versenyben: Versace, Hermès, Gucci, Dolce & Gabbana, Burberry, Dior,Chanel, Fendi, Armani, és Prada.


Története

A 19. század közepén, Louis Vuitton egy egyszerű poggyászkereskedés volt. A 20. századba érve a cég terjeszkedésének köszönhetően pénzügyi nyereséget hozott. A század közepében, belépett a divat világába létrehozva saját monogramját, amiket pénztárcákra és táskákra nyomattak. Később létrehozták az LVMH-et, a világ legnagyobb luxusipari óriáscégét.


Louis Vuitton életrajza

Jurában (Franciaország), 1821.február 27.-én született. 1835-ben Párizsba költözött, ahol gyakornok lett a Layetie (bőröndkészítő) nevű cégnél. Jól megalapozott hírneve miatt III. Napóleon kijelölte Vuittont felesége, a császárné(Eugénie de Montijo) mellé csomagkészítőként. A francia előkelőség megismerésének következtében, alkalma volt fejleszteni tudását arról, hogy mi teszi tökéletessé az utazótáskákat. Ebben az időben kezdte el tervezni saját táskáit, létrehozva ezzel a LV alapjait.

1858-ban bemutatta lapos-alapú, vászonborítású táskáit, melyek könnyűek és légmentesek, ellentétben az addig használt táskákkal melyek kerekek és felül csúcsosak voltak. Amint sikeres és tekintélyes lett, a többi táskakészítő is elkezdte utánozni LV stílusát és táskáinak kivitelezését.

1867-ben a cég részt vett a párizsi világkiállításon.

1876-ban táskáit, hogy a kettőségtől,másolásoktól megvédje, bézs és

barna színeket kezdett el használni.

1885-ben a cég megnyitotta első üzletét Londonban, az Oxford Street-en. Nem sokkal ezután, táskáinak leutánzása következtében Louis Vuitton egy vászonmintát tervezett, egy logót amin ez állt:"marque L. Vuitton déposée” ( Louis Vuitton bejegyzett márkaneve). 1892-ben Louis Vuitton meghalt és a cégét fiára hagyta.

Apja halála után, Georges Vuitton kampányba kezdett, hogy a céget világméretű vállalkozássá emelje, kiállítva a cég termékeit az 1893-as chicagoi világkiállításon.

1914-ben Louis Vuitton épület nyílt meg a Champs-Élysées –en Párizs legismertebb és legelőkelőbb sugárútján.

Ez volt a leglátogatottabb üzlet Párizsban abban az időben.

louis-vuitton-paris

Louis Vuitton épület ma Champs-Élysées-en


Üzletek nyíltak még Bombayben, New Yorkban, Washingtonban, Alexandriában és Buenos Airesban, amikor az I. világháború elkezdődött.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Üzlet New Yorkban


1932-ben LV kiadta az úgynevezett ‘Noé’ táskát amely rendeltetése szerint pezsgő, bor hordozó táska volt, majd a ‘Speedy’ táska következett. Érdekesség, hogy mindkét táskát még ma is gyártják.

LV_Noe_handbag 2009-07-21-louis-vuitton-speedy-30

Noé                            Speedy    


1936-ban Georges Vuitton halála után fia, Gaston-Louis Vuitton vette át a cég irányítását.

Ebben az időszakban rengeteg terméket készítettek, az árukészlet kibővült egészen apró pénztárcáktól kezdve, a hatalmas bőröndökig.

216909_f496 2007625215928898


1966-ban kiadták a 'Papillon' táskát-s ez még ma is igen népszerű darab.

2009041615212377


1977-ben a cég elérte az egy évi 70 milliós bevételt, s egy évvel később megnyitotta első üzletét Japánban, Tokyo-ban. Később ezt újjab üzletek követték Ázsiában, majd Dél-Koreában is.

 

1997-ben kiadta első toll-kollekcióját.

2007613143222103 img-thing


1999. márciusában a cég Marc Jacobs tervezésével kiadta az első ready-to-wear kollekciót férfiaknak és nőknek.

2001-ben Stephen Sprouse együttműködve Marc Jacobsszal kiadott egy limitált kiadású graffitis táskasorozatot.

Louis-Vuitton-Marc-Jacobs-Stephen-Sprouse-Monogram-Graffiti-Keepall Louis-Vuitton-Speedy-Graffiti-Handbag_front_large


Ugyanebben az évben Jacobs szintén megtervezte a LV első elbűvölő karkötőjét, melyek a legelső darabok amik LV ékszerek.

674 Juicy-Couture-Charm-Bracelet_9668_front_large


2003-ban Takashi Murakami együttműködve Marc Jacobsszal kiadta az új 'Monogram Multicolore' kollekciót.

2a73219244cb42689368e59183b0b474.image.280x280 Louis Vuitton Inspired Multi-color Handbag (White)


Murakami szintén megtervezte a 'Cherry Blossom' kollekciót, de ez csak limitált-kiadásban volt kapható. A gyártását 2003 júniusában állították le.

CherryBlossomPapillonBag


2004-ben a Louis Vuitton 150. évfordulóját ünnepelte. Új üzleteket nyitott Sao Pauloban és Shanghaiban. Újranyitotta Champs- Élysées-i Louis Vuitton házat(állítólag a világ legnagyobb LV áruháza) és kiadta a ‘Speedy’ órakollekciót.

0141564189418541894651 louis-vuitton-speedy-watch


2008-ban kiadta a ‘Damier Graphite’ kollekciót, ami eltér az előbbiektől szürke és fekete árnyalatai, és férfias,városias hatású kinézete miatt.

louis-vuitton-damier-graphite-keepall-55-handbagsmastercom


A Louis Vuitton cég óvatosan választja ki reklámarcait, eddig olyan hírességek képviselték mint pl. Jennifer Lopez, vagy 2009-ben Madonna, akit Lara Stone a holland szupermodell váltott 2010-ben. Rajtuk kívül azonban mások is szívesen viselnek LV ruhát, íme néhány példa:

KateHudson_2

Victoria_Beckham_796380a

leighhton-meester-2009-teen-choice-awards leightondress

Leighton Meester


Louis Vuitton az egyik leginkább hamisított márka a divatban, ikonikussá vált szimbóluma és a divat világában betöltött szerepe miatt. Az igazi, nem hamisított táskáknak csak alacsony hányada jut el a lakossághoz, ami irónikus, ha azt vesszük figyelembe hogy az LV monogramot azért tervezték rá a táskákra hogy ne lehessen hamisítani.

Cruise kollekció 2010

Louis-Vuitton-Cruise-2010-2274-stylehu

Louis-Vuitton-Cruise-2010-normal-2274-stylehu1245756088

A Marc Jacobs tervezte ruhákat, mint oly gyakran most is a francia nő ihlette. Ránézve a képekre érezni a lendületet, a fiatalságot. Az első képen érdekes a középső ruha, melyhez kiegészítésül egy svájci formájú sapkát adott,s a csíkos és pöttyös formát keverte, az alsó képen pedig az első képen látott magasított derekú nadrág(amit én személy szerint nem kedvelek, de úgy látszik mégis divatban marad), illetve a jobb szélső sárga ruha is figyelemre méltó, igaz alig takar valamit mégis inkább a lendületességet, fiatalságot sugalmazza felénk.



Ami pedig engem illet be kell vallanom, hogy a Louis Vuitton az úgynevezett ‘szívem-csücske’. Elsősorban táskáiért rajongok, amik közül is talán kedvencem a graffitis kollekció, de a Monogram Multicolor kollekcióból is elfogadnék egy táskát :)

Remélem tetszett nektek és hasznos volt ez a kis leírás a Louis Vuitton divatmárkáról, ha bármilyen kérdésetek van írjatok nyugodtan: be-glamorous@windowslive.com

K.

2010. január 17., vasárnap

A Chanel divatház

Mint megígértük, terveztünk egy sorozatot, amelyben megismertetünk téged a nagyobb márkákkal és adunk egy kicsit átfogó képet, hogyha meghallod a nevet akkor tudd hova kötni őket, esetleg megcsillanthasd tudásodat mások előtt is. Azért a Chanel-lel kezdem mert nekem személy szerint ez a kedvencem, de a sorozatunk végére biztosan kiderül, hogy Te melyikkel kezdted volna.

A Chanel megalapítása

Alapítás éve: 1921
Alapító: Gabrielle "Coco" Chanel(1883. augusztus 19. – 1971. január 10.)



Coco Chanel: a francia divattervezőnő 1883. augusztus 19-én született Saumurban, Gabrielle Bonheur Chasnel néven. A Chanel név később úgy keletkezett, hogy
egy figyelmetlen hivatalnok kihagyta nevéből az "s" betűt.
Hosszú élete során botrányos szerelmi ügyei számos pletyka forrásául szolgáltak. Volt táncosnő egy vichyi mulatóban, ahol egy huszártiszttel állt össze. Itt vált Coco néven ismertté. Mikor táncosnői pályafutása abba maradt, Párizsba költözött.Ott találkozott a jóképű, gazdag Beau Capellel.Capel segített neki abban, hogy 28 éves korában a Rue Cambon 21. szám alatt kalapboltot nyisson.
Nem sokkal ezután Chanel butikot nyitott Deauvilleben, a normandiai tengerpart divatos üdülőhelyén. Ott kezdte gyártani bő szabású, kényelmes alkalmi ruháit, amelyek híressé tették. Látva, hogy butikja hihetetlenül népszerű, úgy döntött, megnyitja a House of Chanelt.Ünnepelt francia színésznők jártak hozzá vásárolni, ami megalapozta hírnevét. Első arisztokrata ügyfele Marthe, Gounaut-Biron grófnője volt.
(Megjegyzés: hogyha felkeltette érdeklődésedet Coco életrajza, nézd meg az Audrey Tautou főszereplésével készült Coco Chanel című filmet.)

A Chanel-stílus

A Chanel darabok a tükröződő C betűkről is felismerhetőek, a divatház jelmondata a 'Simplicity is elegance', ami annyit jelent, hogy az egyszerűség jelenti az eleganciát. Ez mindent el is mondd a divatház uralkodó stílusáról, igazi kifinomultság jellemzi.
Coco Chanel az ötvenes években kosztümöket, kabátokat, ruhákat stb. tervezett fantáziadús tweedekbõl pántokkal, bársonnyal díszítve a galléron, zsebeken és széleken. A stílust, amely jelenleg ismét aktuális, a Chanel ház mindig új és új variációban mutatja be.
Chanel fejéből pattant ki a „little black dress”, azaz a „kis fekete ruha”, amely minden alkalomra tökéletes eleganciát kölcsönöz viselőjének.(Hordhatod nappalra és estére is, a lényeg az hogy mindig a megfelelő kiegészítőt találd meg hozzá illetve az alkalomhoz). De ő hozta divatba az ingruhát, az estélyi stólát és a rövid női frizurát is, merthogy ő vágatta le először modelljei és a saját haját is.

A Chanel-stílusban 1983-ban következett be igazán nagy változás mikor a művészeti igazgató Karl Lagerfeld lett.

A keze alá tartozott a haute couture, a ready-to-wear és a kiegészítők vonala, és az általa diktált irányvonal sokkolta a világot. Felrázta, megfiatalította a kreációkat, és újabbakat hozott létre, mint például Chanel órákat, bőrápoló termékeket - újabb parfümöket, valamint napszemüvegeket.
Ha már a parfümöket említjük, érdemes említést tenni, a divatházra legjellemzőbb illatról a Chanel N°5-ról:
Az illat forradalmasította a parfümök világát, és ma is az egyik legünnepeltebb kreáció. Pompás frissessége mellett a természetes illatok ódivatúnak és igen költségesnek tűntek. Az első "demokratikus" parfümöt a hölgyek világszerte imádták, és még a szerényebb körülmények közt élők is megengedhették maguknak.



Elmondhatjuk, hogy Chanel mind a parfümök mind az öltözködés terén nagyot alkotott, ma a vörös szőnyegek világa és a legnagyobb kasszasikereket produkáló mozik elképzelhetetlenek lennének nélküle. Olyan hírességek hordják ruháit mint:




Rachel Bilson





Leighton Meester





vagy Kate Hudson





Chanel 2010 tavasz-nyár



(megjegyzés az első fotóhoz: a középső lány a híres magyar topmodell Mihalik Enikő.)





Amint az a ruhákon megfigyelhető, a Chanel idén tavasszal is megmaradt a fekete-fehér összeállításoknál, de ez a vonal a divatházra az év bármelyik szakaszában érvényes. Ami viszont újítás az a fehér és halvány barack illetve a púderrózsaszín használata, amivel idén nem spórolt a tervező.
Ez a három szín egyébként is uralni fogja a palettát egész idényben, úgyhogy Neked is ideje lesz felfrissíteni a ruhatáradat ezekkel a színekkel. Ha inkább az anyagokra koncentrálsz akkor pedig a csipke és a tüll lesz az amiben az idén verhetetlen leszel. A tyúklábmintát továbbra is megtarthatod, főleg a fekete-fehér aprómintás változatát.

Sok sikert az öltözködésben és az életben is egyaránt.Remélem sikerült kicsit megkedveltetnem veled a Chanel-divatot. Ha pedig bármilyen kérdésed van írj a: be-glamorous@windowslive.com-ra.

Puszi: T

2010. január 15., péntek

Márkák helyesen

Nagyon sajnáljuk, hogy nem sikerült eddig sűrűbben jelentkezünk, de reméljük, hogy ezért még nem pártoltál el tőlünk. Sajnos félév van és ilyenkor a dolgozatok, vizsgák elhavazzák az ember lányát. Próbálunk rendszeresebbek lenni igérjük.

Hamarosan egy hosszabb sorozattal készülünk Neked, melyek napjaink legnagyobb divatházairól adnak majd neked egy kicsit átfogóbb elemzést. Ehhez nyújtanék most egy kis előzetest.

Amikor én személy szerint elkezdtem a divattal kicsit jobban foglalkozni (tehetjük ezt 14-15 éves koromra) természetesen az összes divatmagazint ezerszer átnyálaztam, hogy kívülről fújjam a márkaneveket. Persze egy idő után fújtam is...olvasva. Mert akármennyiszer is találkoztam leírva velük, számomra abból nem derült ki hogy hogyan is kellene kiejteni őket. Megkérdezni meg nem mertem hátha valakinek ez evidens, és én égek be.
Ezért úgy gondoltam, segítek ebben Neked is most, ha esetleg hasonló gondjaid lennének vagy nem vagy egészen biztos magadban.

Chanel (sanel)
Gucci (guccsi)
Versace (verszácse)
Louis Vuitton (lúi vitton)
Yves Saint Laurent (iv szan loran)
Givenchy (zsivanzsi)
Shiseido (siszeido)
La Prairie (lá prári)
Dior (dior)
H&M ( há und em)- nem "end" mert sokan ejtik angolosan, ugyanígy:
C&A (cé und á)
Clinique (klinik)
Tally Weijl (talli vájl)
Dolce & Gabbana (dolcse end gábáná)
DKNY-Donna Karan New York (donna karen nyú jork)

Ja és még egy a lista végére, igaz ez nem divatmárka, de rengetegen tévesztik el. A Douglas Parfümériát helyesen "duglasz"-nak ejtük a sokak által használt angolos "dáglesz"-szel ellentétben. A titok abban rejlik, hogy a cégnek német gyökerei vannak.

Most csak ennyivel készültem hamarosan érkeznek a nagy márkák rövid áttekintésekkel. Addig is ha kérdésen támad: be-glamorous@windowslive.com

Puszi: T

2010. január 10., vasárnap

" Az életnek súlya van"

Veletek is volt már olyan, hogy elkezdtetek agyalni egy kevésbé fontos dolgon, s utána mindenhol ez jut eszetekbe, s akárhogy próbáljátok nem tudjátok kiverni a fejetekből? És ezután a legváratlanabb pillanatban beugrik a válasz a fejetekbe?
Nos, velem ez történt, mikor elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon a divatbemutatókon a modellek miért nem mosolyognak soha? Sehogy sem jutottam előrébb ebben a kérdésben, aztán egyszer csak beugrott. A divatbemutatókon senki nem nézi a modelleket, a divatbemutatók a ruhákról szólnak, s modellek nem mások mint eszközök, mozgatható bábuk, amin az adott ruhákat bemutatják. Így ha mosolyognának az felvetné annak a lehetőségét, hogy gondolataink elterelődnek a ruhákról, márpedig ez nem túl előnyös, ha egy divatbemutató célját vesszük figyelembe. Így tehát marad a "világvége" hangulatú arckifejezés - kisugárzás ott nem számít(még szerencse). Pedig nem hinném, hogy egy kis mosoly annyira rontaná a divatbemutatók, vagy a modellek profizmusát, egyszerűen csak felszabadultabbá tenné a dolgokat. De, mint azt nagyon is jól tudjuk, ez az érzés a divat világában nem létezik. Egyelőre.



Viszont, ha a modellek csak bábuk, akkor ez felvet számomra még egy kérdést, mégpedig azt, hogy akkor miért kell 180 cm magas és 43 kg súlyú modelleket alkalmazni? Mert ha a ruha számít, akkor legalább olyanokra adják rá, akiknek jól áll. Én nem vagyok híve a molett modelleknek kifutókon, legyenek inkább vékonyak, de azért ne ennyire. Mert az ami most folyik az már tényleg túlzás. Lassan odáig jutunk, hogy csontvázak fognak rohangálni a kifutókon...
Szerencsére azért ezt egyre többen kezdik felismerni (pl. Németországban az egyik leghíresebb divatmagazin a Brigitte, felhagyta a kórosan sovány modellek fotózását, valamint a német egészségügyi miniszter Ulla Schmidt, egy kampányt kezdeményezett "Életnek súlya van" címen) , s próbálnak változtatni, de sajnos egyenlőre nem túl nagy sikerrel - a nagy divatmárkák - Gucci, Chloé, Louis Vuitton - még mindig a kórosan sovány modelleket részesíti előnyben.



Te mit gondolsz milyen modellek felelnének meg legjobban a mai ideálnak? Várjuk hozzászólásaidat vagy írj a be-glamorous@windowslive.com -ra.

2010. január 2., szombat

Boldog Sikkes Új Évet!

T:Ez a szilveszteri időszak is hamar eltelt. Éppen azon gondolkodtam mit vegyek fel az év első munkanapján és megosztom most veled is, hogy miben is indulj neki az évnek. Két különböző összeállítást kreáltam, hiszen nem vagyunk egyformák de azért valljuk be, olykor előfordul hogy kitaláljuk mit veszünk fel még este aztán korán reggel meggondoljuk magunkat. Ilyenek a nők, hangulatfüggők.

Nos, két olyan szettet találtam ki amiben hidd el jó kedved lesz akármilyen lábbal kelsz majd fel.



Mindkét stílusnál a sportosnál és a nőiesebbnél is fehér színű felsőből indultam ki. A fehér szín nekem ugyanis mindig megoldja a "mit vegyek fel nincs egy normális göncöm sem" problémát.

A bal oldali összeállítást akkor válaszd ha rohanós nap elé nézel vagy tényleg a sportos hétköznapi stílust részesíted előnyben. A vidám felsőhöz barna kordbársony nadrágot választottam, mert mindenki mindig kék farmerben jár. A barna véleményem szerint kevésbé "tömegviselet".Ezután olyan kabátot kerestem amelyik színben passzol a felsőhöz (itt a rajta található mintához). Ha egyszínű felsőt vettél fel akkor a kabátod/kardigánod színét inkább a nadrágod színéhez igazítsd.
Lapos barna bokacsizmát és hatalmas ehhez színben passzoló táskát ajánlok. Akár iskolába, akár munkába indulsz kell a nagy táska hidd el. Végül az egész szettet feldobtam egy sállal ami a nagy hidegben nem csak dekorációként funkcionál majd.

A jobb oldali kreációm inkább a nőiesebb irányt képviseli, a fehér felsőt a csipke teszi izgalmasabbá. Ha már nőiesség akkor szoknyára voksoltam. Itt farmerszoknyát látsz de ha nem kék-fehérben szeretnél menni, akkor bármilyen színű ceruzaszoknya megfelel. A miniszoknyát ilyen fajta felsőhöz felejtsd el. Sok a kettő együtt.
Mivel hideg van, kabátot muszáj venned, a szín és a fazon a szoknyádhoz vagy cipődhöz illjen. A táska ennél a variációnál is nagy. A fehér színt azért válaszottam ide, mert kevésbé volt hangsúlyos a szoknya és a kabát színe mellett, de természetesen nem létfontosságú, hogy a felsőddel egy színű legyen. A magassarkú csizmát pedig a nőies stílus megköveteli ebben a helyzetben. Fehér, ezüst, fekete mind-mind tökéletes.

Remélem sikerült egy kis útmutatót adnom így az első hétre. Sok sikert mind az öltözködésben, mind az új év kezdésében. És ne feledd bármi kérdésed van: be-glamorous@windowslive.com

Puszi: T
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...