2010. november 4., csütörtök

Mert itt a gumicsizma-őrület!

És akkor vannak azok a divatcikkek amelyek velünk ellentétben kifejezetten örülhetnek az egyre rosszabb időnek. Ilyen a címben főszereplő gumicsizma is, mely tapasztalataim szerint igen megosztja a társadalmat. Illetve a társadalom férfi rétegét. Ők ugyanis falnak mennek már a gondolattól is, hogy ilyet hordjanak, nagy valószínűséggel nem is fognak.

(Életem értelme előre megmondta, hogy minden egyes alkalommal csúnyán ki fog röhögni ha felveszem, de azért nyugodtan mehetek és segíthetek azt a bizonyosat lapátolni benne, többi hímnemű ismerősöm pedig bőszen helyeselt mikor a történetet elmeséltem nekik:D)

Egyenlőre nem sikerült megfejtenem, mi állhat a gumicsizma-utálat hátterében, de az biztos, hogy mi nők változatlanul meg vagyunk őrülve érte. Ha kész vagy szembeszállni a férfierővel, és beújítasz a ruhatáradba egyet, akkor ismerkedj meg előtte az alapdarabokkal.
Hagyományos fekete

Ha nagyon kezdő vagy a témát illetően, és nem is vagy az a kísérletező kedvű, de mégis szeretnél egyet, akkor válaszd a hagyományos feketét. Ennél a darabnál tényleg nem kell majd gondolkodnod hogy milyen ruhát vegyél fel hozzá.


Pöttyös




A fent látható három általában az alapszín amikkel az üzletekben találkozhatsz, ha kifejezetten pöttyös csizmát keresel. Ezeket a darabokat mindenképpen a csizma alapszínével azonos árnyalatú ruhákkal párosítsd, ezek lehetnek homogének vagy picit mintásak. Kerüld viszont a csíkos és kockás anyagokat, megzavarják az öltözéked egységét.



Virágos


Általában a virágminta az, amire minden lány/nő rámondja az áment. A gyártók megcélozzák vele a szépérzéket és a romantikus beállítottságot egyben, és nem is vallanak kudarcot egyik alkalommal sem. Az ilyen darabokat azonban tényleg csak egyszínű, vagy azonos virágmintás darabokkal szabad viselni, semmilyen más mintát nem szabad belekeverni.

Amennyiben a csizmában több szín is játszik, válassz ki kettőt és azokból állítsd össze a ruházatodat. Három vagy több már igazán papagájnak számít. Ha viszont ilyen vagy ehhez hasonló fekete-fehér darabod van, akkor használd ezt a két színt plusz, hogy ne legyél annyira ünnepiesen komoly, válassz egy harmadikat is ami picit harsányabb.



Állatmintás


Az összes minta közül, mindig az állatminta a legproblémásabb. Csizmában igaz, nem sokan választják, de akik mégis, azoknak muszáj hogy legyen hasonló mintával valamilyen más darabjuk is, különben viccesen néz ki, nem sikkesen. Nem muszáj ruhadarabnak lennie, elég egy sál vagy egy fülbevaló is. A lényeg hogy legyen valami rajtad amivel összhangba hozod. (Gondolom nem kell mondani, hogy más minta legyen az pötty,kocka, virág vagy akármi, ki van zárva).


Tarka, mintás






Az ilyen fajtáknál tanácsos, ha a csizmán hagyod a hangsúlyt és teljesen egyszínű ruhadarabokat válogatsz össze. Így nem veszel majd el a részletekben, és minden szempár a lábadra fog szegeződni.

Ha kiválasztottad a számodra megfelelő darabot, érdemes arra is figyelni, hogy hogyan hordod:



  • Táskát ha nem is gumiból de hasonló lakkból érdemes választani, hogy az anyagok passzoljanak.

  • Ha szoknyát veszel hozzá, akkor minél kevesebb látszódjon a lábadból. (Értsd hosszú gumicsizma térdig érő szoknyával, rövid gumicsizma hosszabb szoknyával.)

  • Nadrággal hordva pedig tűrd bele a nadrágszárat, elvégre azért ilyen csizmát vettél, hogy az látszódjon.

  • Valószínű esős időben is nagyon sokat fogod használni, így érdemes beinvesztálni, egy olyan esernyőbe ami színre vagy stílusvilágban passzol a csizmádhoz.

Ha megjött a kedved a gumicsizmához, még most kezdd el a keresgélést, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen amikor már szakad az eső. Jó keresgélést!


Puszi:T

2010. november 2., kedd

Férfi - ahogyan a Burberry látja

Nem igazán szoktam férfi divattal foglalkozni, vagy csak nagyon ritkán, de néha néha (hol kérésre, hol csak ötletgyűjtés céljából) azért rá-rá nézek, hogy mi a helyzet. A Burberry 2010/11 ősz-tél kollekciója viszont elérte nálam, hogy a jövőben többet foglalkozzam a témával. Azért őket választottam, mert szerintem ők egy olyan divatház, akik (angol mentalitásuk révén) hordható divatot teremtenek.

Mivel a férfiak nem igazán - vagy csak elenyésző csoport - foglalkozik a témával komolyabban, ezért úgy érzem, hogy valamilyen szinten nekünk nőknek a feladatunk, hogy néha-néha helyes mederbe tereljük vagy csak egy-két jó ötlettel ellássuk őket. Egy másik ok, amiért foglalkoznunk kell a témával, hogy hamarosan itt az év vége, beindul az ajándékozási láz, ötletünk meg -hát- nem mindig van.

Férfi divatban sajnos a színskála is mindig korlátozottabb mint egy nőiben, aminek én személy szerint ellene vagyok, dehát nem sokan reformálják meg ezt a nézetet. Itt is dominál a kapucsínóbarna, valamint a hosszított fazonú szövet -illetve ballonkabát.(fent baloldal)

A jobb oldali képen szerintem nagyon eltalálták az anyaghasználatot is, az öv pedig egy váratlan plusz, amit csak a legmagabiztosabb férfiak vállalnak manapság be. Érdemes megnézni a csizmát is. A belső bélést elhagytam volna, mert az azért egy férfinak sok, de a csizma mindenképpen egy telitalálat ezekhez a szettekhez.(fenn jobbra)







A khaki nemcsak a nőknél jelent meg a gardróbban. Egy ilyen színű pulóver halványszürke vagy világoskék inggel még ajándéknak is szuper. A táskát kihagyhatjuk a szettből.(fent balra)

A másik teli találtak, az a fehér hosszú ujjú pulóver egyszerű tintakék vagy fekete farmerrel(fent jobbra). Laza, stílusos és mégis van egyfajta elegáns beütése. Nekem ez a kedvecnem.


Vékony pulóver és zakó. Elegáns, klasszikus és egyszerű. A legjobb választás, ha a zakónál a pulcsi csak 1-2 árnyalattal világosabb. Ez az összeállítás szerintem minden nőnek tetszik. Persze a kérdés, hogy férfikörben milyen fogadtatásra talál.

És megérkezett a vállon hangsúlyos felső (jobb oldal). Rajtunk nőkön már megjelent a válltömés, a vállnál buggyos rövid-és hosszúujjú felső, most pedig a férfiakon a sor. A figyelmet egyből a vállakra tereli, egyszerűsége a komor színválasztásban rejlik. Ha férfiként olvasod ezeket a sorokat, először talán idegenkedést válthat ki belőled, szerintem megéri bevállalni. Főleg ha szeretsz kitűnni a sorból.



Végül a kabát. Észrevételeim szerint a férfiak döntő többsége marad a jól bevállt derékig érő dzsekinél. A duplasoros gombolású szövetkabát viszont mennyivel elegánsabban hat. A műszőrme bélést nem hiszem, hogy sok férfi bevállalja (bal oldal), de a katonai stílus már jobban bejön mindenkinek. Nagyszerű feketében, szürkében, barnában, de a legütősebb mindenképpen a khaki itt is.

Ehhez az edzőcipő viszont valamely képpen felejtős, kivétel ha fekete, esetleg velúr. Gumicsizmát ugyan egyik férfi sem fog hordani (erről szó egy későbbi cikkben), de a bakancs még szóba jöhet.

Férfi olvasóként remélem sikerült egy-két hordható tippet találnod soraim között, nőként pedig talán szereztél néhány ajándékötletet, vagy csak egyszerűen tájékozottabb lettél e téren, és el tudod látni ismerőseid jó tanácsokkal.
Puszi: T

2010. november 1., hétfő

Novemberi apróságok

Fúj, szakad, süvít, csepereg, havazik...körülbelül ezektől a szavaktól tudok világgá menni amikor indulnék valahova (persze teljes sminkben és belőtt hajjal), de az időjárás keresztülhúzza a számításaimat. Nem tudom Te hogy vagy vele, de én azon szerencsés emberek közé tartozom akik elég gyakran kénytelenek igénybe venni a tömegközelekedést. Ennek köszönhetően míg elérem az indulási pontot, általában a szél belefújja a hajamat a szájfényembe, a hidegtől pedig lekönnyezem az összes szemfestéket amit egész odáig gondosan árnyékoltam.

Ezért is örültem meg az Essence Pocket Beauty-termékeinek, melyek ha nem is tudják orvosolni a problémát, legalább enyhíteni tudják a tüneteket. Nincs más dolgod neked sem csak beszerezni egy aranyos kis neszeszert (egyik ismerősöm szerint aki nem tart a táskájában az nem nő..:) és telepakolni ezekkel a praktikus apróságokkal.


Az első és legfontosabb aminek egy nő táskájában mindig ott kell lennie szerintem, az a fésű. Ez a darab pedig minden kis zsebben elfér. Ha egyszer megveszed, nem tudod majd otthon hagyni. Minden vészhelyzetben kisegít majd. Most három színben kapható: narancs, sárga, és korall.

Amint rendbe szedted egy kicsit a frizurádat, valószínű egy kis tartásra is szükséged lesz. Éppen ezért a fésűvel együtt mindig legyen nálad ez az apró hajlakk, mely extra erős tartást biztosít. Körülbelül 20 használatra lesz elég.

Ha te is az örök rohanók közé tartozol, akkor jól fog jönni ez a 30 lapocskából álló sminklemosó, mellyel gyerekjáték lesz korrigálni a sminkedet. A tasak légmentesen záródik, így a lemosó párnák nem fognak kiszáradni, te pedig mindig friss arcodat mutathatod majd.

Személyes kedvenceim a most következő mobilra akasztható szépségeszközök, amiket biztosan nem fogsz otthon hagyni ezzel a módszerrel. Szerintem hihetetlen praktikusak, de ha Neked ez így túl sok, egy kulcstartó karikára is felszerelheted őket.
Ez a mini szemceruza akkor lesz a legnagyobb segítségedre, ha egy találkozó előtt már nincsen időd hazamenni és újrasminkelni, vagy a már meglévőt kente el az a bizonyos időjárás. A csomagolásnak köszönhetően a ceruza visszatekerhető a tokjába, így biztosan nem fog megsérülni és a táskád belsejét sem keni majd össze.(Egy dologgal vigyázz: mivel tekerni kell, véletlen eltörhet ha nem figyelsz oda).Szintén mobilra akasztható ez a színtelen szájfény. Én ennek fogom a legnagyobb hasznát venni azokon a bizonyos "telefújta a szél a számat a hajammal" napokon. Kapható még karamell és korall színekben.


Ennek a szempillaspirálnak akkor fogsz örülni, ha semennyi időd nincsen reggelente, hiszen a hiányosságokat út közben is tudod pótolni akár buszon, akár kocsiban. Dúsít, hosszabít és percek alatt szétválasztja a szempilláid.

A "mobilékszerek" negyedik tagja ez az apró tükör, mely egyértelműen az előző három termék könnyebb használatát biztosítja. És bármikor lecsekkolhatod benne, hogyan festesz.

Ezeket az apróságokat megfejelheted egy mini szépségecset-készlettel. Tartalma: 1 rúzsecset, 1 ajakecset, 1 applikátor valamint 1 pirosítóecset, melyeket bárhol és bármikor előveheted.

A termékek 399 Ft-tól kezdődnek, tehát eléggé pénztárcakímélőek, még egy szűkre szabott zsebpénzből is könnyen be lehet fektetni legalább egy darabba, de fiatal anyukáknak is ugyanúgy ajánlanám, akiknek tényleg nem sok idejük van magukra, illetve bárkinek aki élete minden percében siet valahova. Mindenkinek jó rohanást ezekben a hideg hónapokban!:)

Puszi: T

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...