2010. március 31., szerda

Mit eredményez a rossz testtartás?

Mostanában az Alkonyat-mániának köszönhetően számos divattal foglalkozó oldalon belefutok Kristen Stewart-ba. Minden alkalommal konstatáltam, hogy akármennyire szuper és méregdrága kreációt visel, valahogy nem stimmel az összképpel valami.
(Nem a rajongók lelkébe szeretnék most beletaposni, csak érdemes megfigyelni)


És addig addig néztem amíg rájöttem, hogy igen a ruhája gyönyörű( már amikor) de egyáltalán nem tudja hordani.Hogy konkrét legyek, egyszerűen szörnyű a testtartása. Igaz hátulról nem látszik, de a vállai annyira előreesnek, hogy megjelenik egy kép bennem a görbe hátáról is.


Ez késztetett arra, hogy az utcán járó-kelő embereket is megfigyeljem, és azt kell hogy mondjam, a testtartás manapság egyre nagyobb probléma. Lehet ugyanis egy ruha szép, és még jól is állhat, de ha nem tudod hordani inkább fel se vedd.Ez pedig mindenkire igaz, attól függetlenül hogy férfi vagy nő. Ráadásul nemcsak esztétikai, hanem egészségügyi probléma is. Bár igaz ami igaz, a mai világban az embernek fontosabb a kiállása, mint az egészsége.


A tavaszi divattal már többé kevésbé úgyis tisztában vagy, talán már a gardróbodat is felfrissítetted ennek megfelelően. Már csak arra kell figyelned, hogy ne görnyedj össze a ruháidban. Talán ez a legnagyobb stílustipp amit adni tudok Neked. Először nehéz lesz egész nap odafigyelned arra, hogy hogyan ülsz és állsz, de amint megszokod meg fog térülni az erőfeszítésed.


És még valami ami fontos lehet a jövőre nézve: figyelj rá, hogy azért mert valami kapható a méretedben, még nem jelenti azt, hogy előnyös és jól áll. Ilyenkor ne hallgass az eladóra, ő csak az árut akarja tovább adni. (Számtalan fotót készíthetnék megsértve egy rakás ember személyi jogait, hogy példaként demonstráljam).

És ha valami nem áll jól az alakodon, azon sajnos még a legszebb testtartás sem segít:)

Puszi:T

2010. március 27., szombat

Glamour-napok

2010-ben is elstartol a divatrajongók "gyereknapjának" tartott Glamour-napok. A valódi ünnepi időszaknak számító három napban( volt már aki azt mondta nekem, hogy jobb mint a karácsony) most is 20-25 vagy akár 40%-kal olcsóbban szerezheted be az idei szezon legsikkesebb darabjait.


Nincs más dolgod csak:

1.megvásárolni a Glamour áprilisi számát
2. kivágni a kuponfüzetből azon üzletek kuponját, melyek kínálatából szívesen válogatnál (előfizetők fokozottabban figyeljenek a postásukra:)
3. Április 9-10-11-én lesben állni az üzletekben

Ha még nem vetted meg az akutális példányt, tedd meg minél hamarabb, mert az utolsó napokban mind elfogy ilyenkor, és valamiért senki nem hajlandó kölcsön adni a sajátját...!

Továbbá, ha ez még nem lenne elég, szintén ez a szám tartogat mindenkinek egy 50%-os kedvezményt az ország bármely DM drogériájába, az alábbi márkák bármely sminktermékére:
  • Alverde
  • Astor
  • Essence
  • L'Oreal
  • Manhattan
  • Maybelline
  • Max Factor
  • Miss Sporty
  • Rimmel
  • S-he
Jó szórakozást, spórolgatást, tervezgetést. Itt a tavasz!:)
Puszi:T

2010. március 23., kedd

5 lépésben a hibátlan stílusért

Szerintem nincs az a női lélekkel megáldott lény a Földön (szándékosan fogalmaztam így) aki életének valamelyik szakaszában ne kereste volna kétségbeesetten a saját stílusát. Elsőre azt gondolnánk, hogy ez nagyon egyszerű, de Hollywood az élő példa rá, hogy ez nem mindig igaz.


Nemrégiben egy külföldi divathonlapon találkoztam azzal az 5 lépéssel, ami mindenkinek megkönnyítheti a dolgát. Gondoltam megosztom most Veled:


1. lépés: Találd meg saját jellegzetességeid!


A legfontosabb lépés, hogy saját személyiségeddel tisztában legyél. Nézegess divatmagazinokat, kirakatokat, divatoldalakat a neten vagy egyszerű könyvillusztrációkat. Ezután írj listát azokról a ruhadarabokról, színekről, anyagokról amelyek a legjobban tetszettek. Kérdezd meg magadtól, hogy inkább a trendibb darabokat szereted hordani vagy a klasszikus stílus áll hozzád közelebb(farmer, póló, kardigán...stb.)Ennek a tisztázásával máris közelebb kerültél a célhoz.



2. lépés: Nézd át a gardróbod!

Miután nagyjából letisztáztad önmagadban, hogy milyen típusú ruhák jönnek be Neked, nézd át a ruhásszekrényedet, és nézd meg melyik darabok azok amiket igazán szeretsz hordani( ezek mutatják a stílusodat). Ezután jön a nehéz rész: meg kell húznod a határt egy ponton és megszabadulni minden olyan darabtól melyek nem esnek az általad felvázolt kategóriába - valószínűleg ezeket úgysem hordod olyan sűrűn.



3. lépés: Bizonyosodj meg róla, hogy a ruháid jók rád!

Persze azt mindenki észreveszi, ha az adott darab már nem jön fel rá vagy túl nagy. Itt inkább azon van a hangsúly, hogy a ruhád mennyire előnyösen mutat rajtad. Ruháid ne legyenek szűkek, vagy nagyon bők. Utóbbi egyébként is slamposságot sejtet. Vedd figyelembe tested előnyös részeit illetve azokat is amiket nem szeretnél hangsúlyozni. A számodra előnytelen ruháktól -akármennyire szépek- meg kell szabadulnod.


Ebben egyébként különböző sztárstílusok is segítségedre lehetnek. Igaz őket stylist öltözteti a nagyobb eseményekre, de az apró trükköket ellesheted.



4. lépés: Válaszd ki a színeidet!


Ez egy viszonylag egyszerű lépés, mert mindenkinek vannak kedvelt és kevésbé szeretett színei. Miután megvagy ezzel, az árnyalatokat is figyelembe kell venned, melyek illenek a bőr, szem, illetve hajszínedhez. Erre időt kell szánnod, mert csak saját magadon fogod érezni, hogy mennyire passzol hozzád az adott színárnyalat.


5. lépés: Vágass egy nagyszerű frizurát!



Minden embernek a haja az egyik legfontosabb kiegészítője. Megint csak figyelembe kell venned, hogy milyen hossz tetszik neked, illetve, hogy az elképzelt haj jól áll e az arcformádhoz. Fontos! Olyan frizurát vágass magadnak, melyet te is el tudsz készíteni és akkor is jól néz ki ha te állítod be, nem a fodrász.

További sok sikert a divat útvesztőjéhez, remélem valamennyire megkönnyítettem most a dolgod.


Puszi:T

2010. március 20., szombat

Segíts Haitin Te is!

A Haitin történt földrengés óta ugyan eltelt már egy kis idő, de a segítségért indított mozgalmak még most is tartanak, sőt újabbak is jelennek még meg.

A legújabb segélyakció keretében most a Valentino dobott piacra egy pólót, a Francesca Rava Alapítvánnyal együttműködve. A dzsörzé és csipke kombinációjú fehér pólók darabja 395 dollárba kerül, a befolyt pénzt pedig a károsult gyermekek megsegítésére fordítják. Így akik úgy érzik, hogy megengedhetik maguknak hogy mélyebben a zsebükbe nyúljanak, azok már az A-listás tervező kollekciójából is választhatnak.




A felső tervrajza

A kivitelezés

Nekem személy szerint egyébként nagyon tetszik, Maria Grazia Chiuri és Pier Paolo Piccioli (a Valentino-ház kreatív igazgatói) olyan felsőt kreáltak, ami mindenhez megy, hiszen a fehér mindig adu-ász, ráadásként pedig a nőies stílus-t ötvözték a laza sportossal. Én mindenképpen hordanám, ha lenne most hirtelen 76. 500 Ft-om egy ilyen jellegű kiadásra.

Egy dolog érdekelne engem viszont, hogy miért nem terveztek hozzá valamilyen ruhadarabot férfiaknak, elvégre a segítség mindkét nem ügye. Persze aztán lehet, hogy még nekik is eszükbe jut.

Aki azonban nem engedhet meg magának egy ilyen darabot,de támogatni szeretné az országot annak a New Yorker pont ideális lesz. A New Yorker tulajdonosa, Friedrich Knapp március 1-jétől ugyanis piacra dobta az I Love Haiti kollekciót, mely női és (szerencsére) férfi pólókból áll darabonként 1490 forintos áron.

Az üzletlánc ezzel a misszióval szintén a földrengés minden áldozatán szeretne segíteni. Ami viszont számomra kicsit érdekes, hogy csak az összeg felét ajánlják fel. Ez az összeg nem vág földhöz senkit sem szerintem, ezért nem értem, hogy egy ekkora hálózat, mint a New Yorker miért akar belőle profitálni, ha egyszer nem az a lényeg. Nos ők tudják. Aki segíteni szeretne annak adottak a lehetőségek.:)

Ráadásként ez a felső bármikor hordható, mert az embert mindig emlékeztetni fogja arra, hogy ilyen katasztrófa bárhol, bármikor, bárkivel megtörténhet...

Neked mi a véleményed ezekről a mozgalmakról? Kommenteld vagy írd meg bátran a be-glamorous@windowslive.com-ra.

Puszi:T

2010. március 12., péntek

USE unused

Eddig csak kedvenc külföldi divatházainkról írtunk Neked, de a magyar tervezőtrió mostani 2010-es tavaszi kollekcióját látva hirtelen indíttatást éreztem arra, hogy közelebbről megismertesselek Téged is ezzel a nagyszerű gárdával.



USE unused

A magyar divatmárka 2004-ben jelent meg mikor a három tervező; Füzes Eszter, Godena-Juhász Attila és Tóth András kifutóra vitték akkori ősz/téli kollekciójukat. Indulásukkor egy finnországi különdíjat, valamint a londoni Cumulus Fashion Tour első díját zsebelték be, melyet a nőkről alkotott innovatív gondolkodásuknak köszönhettek első sorban. Ezután elnyerték a Hungarian Fashion Awards " év fiatal divattervezői" díját is.

2005 tavasza óta rendszeresen jelen vannak a párizsi divathéten, és rengeteg rendelésük érkezik a tengerentúlról is, többek között Las Vegasból és New Yorkból is. Magyarországon tavaly keltettek igazán visszhangot a magyar divatrajongók körében amikor a High School Musical üdvöskéje Ashley Tisdale az ő ruhájukat választotta a Teen Choice Award-ra.


A tervezők stílusa a 40-es 50-es 60-as évek és a mai trendek ötvözeteiben rejlik, illetve nagyon sokszor képzőművészeti ágakat is bevonnak alkotásaikba. Munkáikban egyszerre jelenik meg a törékeny nő, az erotikus kozmopolita valamint a letisztult és kifinomult divatkövet


Érdekli őket a hétköznapi személyek véleménye is, mely abban is tükröződik, hogy tavaly a Coca Cola-val együttműködve lehetőséget adtak a rajongóknak, hogy a Hello You kollekciójukba egy nyereményjáték keretében tervezzenek. Ez nemcsak reklám volt számukra, hanem hatalmas gesztus a divatrajongók felé, hiszen az 5 legtöbb szavazatot kapott "amatőr kreációt" piacra is dobták idén sajátjaik mellett. Én személy szerint hatalmas rajongójuk vagyok.







Sok ismerősömtől hallottam már akiknek mutattam a kollekcióikat, hogy nem is mondták volna meg hogy "magyar".Könnyed színek, az ezüstfényű rózsaszín, a szürke, a világoskék, az ezüst, az arany, illetve a mértani pontosságú formák jellemzik a kollekció darabjait. Nem tudok róla rosszat mondani, egyszerűen odavagyok minden darabjukért. Azt hiszem sokat fognak még hallatni magukról.

Puszi:T



2010. március 10., szerda

Insurance Design Award

A nemrég hirtelen elhunyt Alexander McQueen Runaway-re keresztelt 2010-es tavaszi kollekciója nyerte meg a Brit Insurance Design Award-ot. Ez a tervező utolsó kollekciója.

A zsűri elmondása szerint, a döntésben nem játszott szerepet a tervező halála, inkább McQueen precizitását díjazták. A versenyzők névsora még a halálát megelőzően be volt jelentve. A győztesek nevét hivatalosan március 16-án hirdetik ki, de a munkákat június 6-ig bárki megtekintheti a londoni Design Múzeumban.

Ez a kollekció nekem kicsit viktoriánus, kicsit orosz. Inkább csak kifutóra tervezték, semmint a mindennapi életre, ezért inkább nevezném "művészi divatnak". Habár sosem lehet tudni, hogy mikor fog szembe jönni velünk az utcán.

2010. március 5., péntek

A sztárok így hordják

Igaz minket az időjárás-jelentés még hóval riogat, de persze a világ másik felén ahol több a napfény és a csillogás, már hordják a legújabb trendeket. Íme néhány példa, hogy a hollywood-i csillagok miként építik be a legújabb darabokat ruhatáraikba. Diane Kruger híres arról, hogy nem alkalmaz saját stylist-ot és a képet elnézve miért is tenné? Úgy tűnik pontosan tudja, hogy mi áll jól neki. Az apróvirágos ruha kiemeli a bőrét, a vékony fekete öv pedig a derekat hangsúlyozza. Amint látjuk, egy ilyen anyaghoz hangsúlyos kiegészítő egyáltalán nem szükséges.

Tudjuk, a csíkos megint/mindig divatba jön, ezért a Halle Berry-féle "A-listás" sztárok sem mondanak le róla. Nekem kifejezetten tetszik, ahogy fényes fekete cicanadrággal és a fekete blézerrel összhangba hozta az egész öltözékét. Másolandó!

Miranda Kerr modellszakmájából adódóan mindig telitalálattal nyúl bele a legújabb trendekbe.Ez a világos blézer kiemeli még a visszafogott sminkjét is. A színek harmóniája pedig kifogástalan.

Az örökösen szexszimbólumnak kikiáltott Scarlett Johansson nem hazudtolja meg, hogy címét jogosan érdemli ki évről évre. A csipke az igazi nőiességet szimbolizálja és csak sejteti a színésznő idomait. Egyáltalán nem visszafogott, de mégis nagyon elegáns.


Akár tavasz, akár ősz a ballonkabát még mindig reneszánszát éli. Itthon az üzletek polcain színesebbnél színesebb darabokkal találkozhatunk, de Alexa Chung példája jól mutatja, hogy egy egyszerű drapp-ban pompázó ballon is mennyire tökéletes választás.

Talán nem olyan ütemben, mint Hollywood, de szépen lassan mi is elkezdjük követni a kifutók trendjeit. Remélem sikerült egy kis inspirációt nyerned ebből a bejegyzésből.

Puszi:T

2010. március 3., szerda

Cipődivat 2010 tavasz

Mert a gyémánton kívül ugyebár tudjuk, hogy egy nő másik legjobb barátja a cipő. Így március elején pedig már körvonalazódhatott Benned is hogy körülbelül milyen színeket, és anyagokat szeretnél idén viselni. A divatos ruhákhoz pedig hasonló cipő jár. Összegyűjtöttem, hogy az idei szezonban miből is élünk.



Nyári csizma

Egyenlőre még csak a divatvilág előszobájában jár- legalább is itthon- ez a számomra mai napig rejtély csizmafajta. A képen látható darabra még azt mondom, hogy fel tudnám venni, de vannak vastagabb anyagból is darabok.

A lényege a fazonnak persze az elől nyitott orr-rész, és a szabvány csizma-szabásvonal. Arra viszont nem jöttem még rá, hogy hidegben hordható ( mert akkor a lábfejed lefagy benne) vagy melegben (amikor a csizma anyagja miatt belesülsz). Egy a biztos: a harisnya, zokni felejtős hozzá és egyáltalán nem mulatságos.

Platform - 2. felvonás
Jó hír az alacsonyabbaknak, és mindenkinek aki nem bír nagyon magas sarkakon tipegni: a platform marad divatban, csak kicsit az időjáráshoz igazítva. A lábfejed nem hajlik meg benne annyira, mintha a jó öreg 10 centiset választanád, de azért nem árt az óvatosság meredekebb terepen.
Nekem a platform nyári változata sokkal jobban tetszik, mint az őszi bokacipővel kevert darabok. Úgy tűnik, ez most alapdarab lesz rengeteg ruhatárban.






Platform No.2

Ebből a fajtából is rengeteg darabot láttam már az új kollekciós darabok között. A platform maradt, csak éppen az anyag változott: a tervezők fára illetve parafára is voksoltak az idén.
A felsőrész stílusban pedig úgy passzol az alsóhoz, hogyha anyagból készül.
A hátrányát abban látom, hogy nagyon időjárásfüggő, hiszen nyirkosabb sarasabb időben viselhetetlen. Fazonját tekinte maxiruhákhoz vagy farmersortokhoz ajánlanám.

Telitalpú
Tavalyi szezon óta egyre jobban hódítanak a telitalpú cipők is. Első ránézésre nagyon kényelmesnek tűnnek, viszont vigyázz vele, mert a járás már más kérdés. Igen nagy hátulütője a cipő kiképzésének, hogy amint felveszed, az egyensúlyérzéked elszáll. Ezért egy kicsit oda kell figyelni, nehogy a bokád hirtelen kibicsakoljon. Egyébként tényleg nagyon kényelmesek.






A kígyóbőr-hatás

A leopárd minta mellett a kígyó a másik állat, mely mostanában igen nagy figyelmet harcolt ki magának divatfronton. Nemcsak táskán jelenik meg újra, hanem a cipőn is. Általában merészeknek ajánlják, de én azt mondom, ne fejezd be ezt a szezont úgy, hogy nem szereztél be egyet. Aztán majd zsebelheted az elismerő pillantásokat.


Háló
Be kell, hogy ismerjem, ez a stílus nekem egyáltalán nem tetszik, főleg nem ebben a színben. Farmerhoz és egy fehér felsőhöz mondjuk tökéletes passzintás, de eléggé kötött a stílusa ennek a cipőnek. Persze akinek tetszik, nyugodtan hordja ezt a kicsit futurisztikus darabot is bátran.











Azt hiszem, kedvcsinálónak ennyi elég is volt, csak vigyázz, ki ne fuss a keretedből idő előtt:)
Puszi:T
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...