2010. április 28., szerda

Húzz sortot!

Ne pont ezen a héten de mostmár elkezdheted kipakolni a nyári ruháidat, többek között a közkedvelt rövidnadrágjaidat is. Ha nincsen vagy beújítanál egy-két darabbal Tiéd a pálya! Itt a három legkedveltebb darab:


Farmer

A farmer miniben is ugyanannyira megállja a helyét, mint hosszabb testvére. Bátran hordd egyszerű felsővel vagy kicsit komplikáltabb blúzzal, ez a darab mindenhez megy

Magasított derekú vászon

Tapasztalataim azt mutatják, hogy nem annyira szeretik hordani a nadrágok vászonból készült változatait, holott talán ezek a darabok a legkényelmesebbnek. Nem mindenki érzi stílusának az ilyen darabokat, de szerintem egy próbát mindenkinek megér.

Kis fekete

Ez a fogalom nem csak a ruhák szintjén létezik, bizony rövidnadrágban is aduász lehet, sőt formálisabb helyekre (értem itt a családi összejöveteleket, vagy akár munkahelyi meeting-eket) is megfelel. Persze a felsődre nagyon kell figyelni. Ebben a fazonban általában a szaténból készül bevállt darab.

És így viseli Hollywood már most:

Egy valamit azért ne felejts el amit sokszor leírok: attól, hogy valami kapható a méretedben még nem biztos hogy előnyös. És ha valahol akkor ez a sortok tekintetében nagyon igaz.Az önkritikád maradjon meg.:)

Puszi: T

2010. április 25., vasárnap

Joy Vásárlási Láz


Ahogy már megszokhattuk a Glamour-napok után évente kétszer a konkurens divatmagazin is meghirdeti saját "kuponos akcióit". A nem egészen két hét múlva startoló vásárlási láz idén (ahogy a képen is látható) május 7-9-ig lesz megtartva.

Ha eddig még nem kezdtél el spórolni talán még nincs túl késő, főleg hogy szerencsére hónap elejére tervezték meg nekünk ezt a kis "mini ünnepet".:)

A kuponokat a Joy magazin májusi számában találod. (És köztünk maradjon de van amire több kedvezményt ad mint a Glamour-napok). Előre is jó vásárlást!

Puszi:T

2010. április 23., péntek

Alíz még mindig tarol

Igen-igen Alíz Csodaországból. És most ezzel nem a mozipénztárak bevételi sikereire utalok, hanem arra, hogy hogyan is kezd Csodaországból átgyűrűzni minden más országra ez a "mesés" divat.

Természetesen minden tervezőt megihletett ez a Tim Burton rendezte film, de hogy ennyire felkapott irányzat lesz arra senki nem gondolt. Ékszerek, cipők, sminkszettek. Ez következik most.


Természetesen a Swarovski azonnal ékszertervezésbe fogott, és most sem csalódhatunk a kristályokkal kirakott darabokban. Nekem az első a kedvencem.

Azonban hogy a piacon tisztességes konkurencia alakuljon ki, Tom Binns is ihletett kapott, és megajándékozta a divatrajongókat saját darabjaival.A tervezőre egyébként saját állítása szerint a film mellett az eredeti könyvváltozat is igen nagy hatással volt, és négy fontos szereplőre és egy kulcsjelenetre koncentrált munkája során. A terveiben központi helyet kapott végül a Fehér királynő, a Bolond Kalapos, a Vörös királynő, a teaparti és a Vigyor Kandúr, az ikonikus kulcslyuk és a szívek is. Összesen 40 meghökkentő darabból áll a kollekció.
Ha pedig cipő akkor Christian Louboutin. A fotókat Khuong Nguyen fényképész készítette, a sorozat a Winter Tale nevet viseli.A híres tervező koncepciója alapján továbbra is élen jár majd a divatban a leopárd- és zebraminta, sőt, úgy általában az állatminták.



















És ha ez nem lenne sok a jóból, lehet esernyőt és sminkpalettát is választani.

(Furla)


(Urban Decay)

Ha eddig még nem láttad a filmet mostanra talán kedvet kaptál hozzá, illetve ahhoz hogy pár "Alízos darabot" beszerezz. Biztosan megtalálod majd a stílusodhoz legjobban passzoló darabot.

Puszi: T

2010. április 21., szerda

Íme a tavaszi sminktrend

4 hónap alatt átrágtuk már a legújabb színeket, a most divatba jött anyagokat, szoknya és nadrágfazonokat, de hogy hogyan is sminkeljünk idén arról még nem esett szó. Nagy szerencsénkre idén is eldönthetjük, hogy mennyire vagyunk bevállalósak, de ha egyáltalán nem még akkor is divatosak leszünk. Jó hír ugye?

Csak természetesen!

A konzervatívak kedvenc trendje - a természetesség - úgy tűnik nagyon is visszatért. Még a legnagyobb divatházak is újra tervezték a kedvéért a palettájukat. A rafinéria benne az, hogy mivel natúr színekből állnak első látásra könnyű velük dolgozni, de amint neki állsz látni fogod majd, hogy azt elérni, hogy sminkkel is úgy néz ki mintha úgy születtél volna... nos nem éppen a legkönnyebb feladat. Persze csak akkor ha azt akarod hogy ne látszódjon hogy sminkelve vagy.

(Chanel: Les Impressions kollekció)


Azért Chanel termékeken mutatom meg a mostani trendet, mert személy szerint elfogult vagyok a divatházzal szemben, de persze ez nem jelenti azt hogy olcsóbb árkategóriás márkákkal nem leszel meseszép. (Ez a márka egyébként hihetetlen jó minőségű mind körömlakkjait, mind szemhéjpúdereit tekintve. Életedben legalább egyszer ruházz be valamire tőlük)


Merészeknek

Ha Te is úgy gondolod azonban, hogy a napsütéshez és színes ruhákhoz csakis szivárvány és neon színek dukálnak, akkor idén neked is igazad van. Persze ezekkel a termékekkel nehezebb dolgozni, de ha jól eltalálod a szem - és bőrszínedhez leginkább passzoló palettát, akkor igenis csodákat művelhetsz.

(Chanel: Les Pop-Up kollekció)

És egy kis segítség, az árnyalatok kiválasztásához:

Zöld szem -> A szemkihúzó színe: Lila, vörösesbarna, szürkésbarna.
A szemhéjpúder színe: sötétlila, mályva, halvány bíbor, meleg ibolya, sárgabarack, keki, arany, ezüstszürke, aranybarna, szürkésbarna

Kék szem -> A szemkihúzó színe: szürkésbarna, melegbarna.
A szemhéjpúder színe: réz, téglavörös, aranysárga, meleg barackszín, szürkésbarna, melegbarna, királykék.

Barna szem ->A szemkihúzó színe: sötétszürke, mályva, szürkésbarna, élénk barna.
A szemhéjpúder színe: arany, réz, mahagóni, borostyánsárga, bíbor, sárgabarack, keki, sötétszürke, halvány kék, halvány lila.

Szürke szem ->A szemkihúzó színe: sötétbarna, sötétszürke.
A szemhéjpúder színe: téglavörös, réz, sötétszürke, hűvös barna, aranysárga, lila, barackszín, fűzöld.

Jó szórakozást kívánok kísérletezés közben. És ne feledd a sminkben az a jó, hogyha nem sikerült, percek alatt letörölheted és kezdheted elölről...:)

Puszi:T

2010. április 18., vasárnap

Válassz ruhát!

Mostmár nagyon ránk jár a jó idő mindenki nagy örömére és a hőmérő higanyszála is lassan de biztosan emelkedik. Biztosan Te is gondolkozol rajta, hogy még mivel is kellene a gardróbodat bővíteni. A válaszom egyszerű: fektess be egy ruhára!

Minden alakra és stílusra létezik egy telitalálat, csak rá kell bukkannod a megfelelőre. A kerti partiknak, ballagásoknak vagy egyéb formális összejöveteleknek pedig mindig is elengedhetetlen kellékei maradnak.


Az asszimetrikus

Mindenkinek ajánlatos, akinek szép és/vagy kidolgozott válla van, illetve unja a hagyományos fazonokat. Egy ilyen ruhában garantáltan észre vesznek majd.




















Csőruha

Abban a pillanatban, hogy begyűrűztek a divatba a csőtoppok a tervezők máris tovább gondolták, és egy alsó résszel megtoldva isteni koktélruhát varázsoltak belőle. Napjainkban pedig szezonok óta tartja magát, most éppen övekkel megbolodítva (Tipp: ha övet választasz hozzá, a színekben mindenképpen legyen nagy a kontraszt)
Pólóruha

A rövid és hosszított fazonok egyaránt közkedveltek ebből a fazonból. Valami rafinéria van bennük mindig. Az itt látható képen például a végig flitterezett anyag adja azt a bizonyos pluszt. Fázósabbak előnyben, de az üzletek vékonyabb anyagból rövidebb ujjal is kínálatra bocsátanak darabokat.

Ingruha

Az örökös időcsapdában lévő nők szerencsedarabja. Tökéletes munkába, iskolába de baráti összejövetelre is. Csak felkapod kora reggel, húzol hozzá egy csinos sarut, vagy egy homogénebb magassarkú szandált és már kész is vagy. A sportosabb stílust kedvelők is szívesen hordják. Túlzásba azért ne ess, ez nem hivatalos alkalmakra való!

A klasszikus

Romantikus lelkeknek ajánlott, illetve randira bárkinek. Ezek azok a ruhák, amelyek már évek óta köztudatban vannak és érdekeltségükből azóta sem veszítettek semmit. A szín szinte teljesen mindegy, (jó ha a bőrtónusodhoz igazítod azért) mert mindenképpen ellenállhatatlanul festesz majd benne.




















Az örök

Ahogyan már egyszer írtam róla, Coco Chanel óta tudjuk, hogy minden nőnek szüksége van egy kis fekete ruhára. Ez a darab húz ki a csávából, amikor "nincs egy göncöd sem amit felhúzhatnál" és akkor is mikor úgy érzed az összes ruhádban bénán festesz. A gyémántok után talán ez a nők második legjobb barátnője.:)

2010. április 13., kedd

Top 3 divatborzalom

Hogy hová fajul még a divatvilág azt ugyan nem tudom, de a most következő 3 "találmány" azért elgondolkodtató.


No. 3: cipőnadrág
A nagy ötlet természetesen honnan is származhatna ha nem Japánból. Számomra minden esetre nagyon érdekes. Semmiképpen nem hordható, talán csak a kifutókon. Kíváncsi lennék meddig tart egy ilyen darabot felhúzni. Te felvennéd?

No.2: Sálból készült nyári csizma

Az egészen biztos, hogy a lábad nem sülne bele, de biztosan vacillálnál hogy fel merd e venni. Az ötlet mindenképpen formabontó, bár nem tudni, hogy mennyire tartósak lehetnek a darabok. 100% selyemből készültek ugyanis, egyedül a talpuk van gumiból( még szerencse:). Hordhatónak tűnnek, már csak az jóízlés állhatja útjukat.


No.1 : Papnő Barbie

Erről csak azt tudom nyilatkozni, hogy ami sok az tényleg SOKK. Enyhén szólva morbid ötlettel állt elő Julie Blake Fischer az Episzkopális Egyház egyik papnője. Nos nem szeretnék vallásos berkekbe vándorolni, de nem biztos, hogy a legjobb ötletek innen származnak. Többek között váltott már ki ugyanis mélységes felháborodást, hiszen sokan szentségtörésként fogják fel. Papnő Barbie-nak ennek ellenére már saját rajongói oldala is van az egyik legnagyobb közösségi site-on, az őrület már kezdetét vette. Mindenesetre szerintem ez durva.




Nagyon tetszett viszont egy hírolvasó hozzászólása, akit személyiségi jogokból nem említek meg de humoros az illető:

"Nekem ez úgy hat, mintha Barbie kissé álszent lenne... :D tegnap még Kennel kamatyolt a Barbiemobilban, ma meg papnő... Tényleg csak a szerzetesnek öltözött perverz Ken hiányzik"

Nos erre mondják azt hogy kinek a pap, kinek a papné....

Puszi:T

2010. április 4., vasárnap

Leáldozóban a kóros soványság?

Ez a kérdés szerintem Téged is ugyanúgy foglalkoztat, mint akármelyik nőt ezen a földön legyen az kerekdedebb vagy éppen egészen vékony. A média ugyanis napjainkra elérte célját: még a legkevesebbet nyomó lányok is elégedetlenek önmagukkal, a náluk egy picit több kilóval rendelkezőkről nem is beszélve.

2007-ben a volt amerikai topmodell, Tyra Banks szólalt fel e mélyen gyökerező sztereotípia ellen, mégpedig saját showműsorában, ahol igen velősen megfogalmazta gondolatait:

"Azt üzenem nektek, akik bárkit - közismert vagy ismeretlen nőket, feleségeket, akiket a férjük is ezzel aláz, vagy kislányokat, akiket az iskolában amúgy is csúfolnak – kicikiztek a súlyuk miatt: csókoljátok meg a kövér seggem”

Tyra gondolatai a nagyérdemű közönség körében már akkor sikert arattak, hiszen rengeteg nőnek nyújtott vigaszt ezekkel a szavaival. 2010-re azonban úgy néz ki eljutott az üzenete a címlapokra is. A New York magazin mostani számának címlapján ugyanis a koránt sem csontsovány Christina Hendricks szerepel.





A magazin úgy tűnik elindult a kóros soványság ellen kampányolók útján, mindannyiunk nagy örömére. Elődje a V magazin már januárban kerekdedebb modellekkel kampányolt, megmutatva, hogy a természetes azért mégis csak sokkal szebb.











Modelljeik sem piszkafa testű, szinte eldönthetetlen nemű, üres tekintetű modellek, hanem olyan nők, akiket bármely férfi szívesen tudna a maga oldalán.

Remélem hogy ezeket a kapmányokat még sok hasonló fogja követni, és végre minden nő megérti, hogy nem szükséges mániákusan hasonlítani a kifutók angyalaira. Ehhez csak annyit fűzök hozzá, hogy merj Te is önmagad lenni akárhogyan nézel ki!:)

Puszi:T

2010. április 3., szombat

Nicole Richie 2010 tavasz-nyár

Ha otthonosan mozogsz a bulvárpletykák és hollywood-i sztárok terén akkor ismerős lehet neked Nicole Richie neve. Ha nem hallottál még Richie-ről annyit érdemes tudnod, hogy ő az a lány aki Paris Hilton celeb-barátnőjeként lett híres, majd pedig arról hogy két gyereket szült a Good Charlotte énekesének Joel Madden-nek, aki ebben az évben el is jegyezte.

Lionel Richie fogadott lánya, mióta mintaanyuka szerepben tetszeleg, divattervezésre adta a fejét, és meg kell jegyeznem egyre jobban csinálja. Tavaly a House of Harlow 1960 névre keresztelt kollekcióját dobta piacra( 2008-ban született Harlow Winter Kate Madden nevű lánya után), melyben az ékszertervezés is szerepet kapott.


Idén mintha visszább vett volna a rá jellemző hippis stílusból. A Winter Kate-kollekció sokkal kifinomultabbak, többnyire a fekete-fehér együttesektől. (Az gondolom mindenkinek leesett, hogy ez a kollekció is a lánya nevét kapta, de tavaszi ruhákhoz nekem a "winter" azért egy kicsit furcsa).




Nicole-t állítása szerint A pokolból (From Hell/2001) című film inspirálta, ezért jelennek meg a blézerek, mellények és pelerinek. Az egyszerű színekkel pedig a letisztultságot érzékelteti.


Ezek a darabok szerintem igazán nőiesek, megtalálható bennük azért a hippis vonulat, de tökéletesen keverhetőek más stílussal. A lágy esésű organza anyagok és organikus minták szintén szerepet kaptak ebben az idényben is.


Ha beleszerettél ebbe a stílusba, itthon a Promod üzletei képviselik a hasonló stílust, de hasonló könnyed anyagokból készült maxiruhákba és fekete-fehér blézerekbe azért bármelyik üzletben belefuthatsz. Jó böngészést!


Puszi:T

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...