2011. február 13., vasárnap

Rachel Zoe első kollekciója!

Nincs még egy olyan irigyelt ember ma Hollywoodban, mint a most 40 éves Rachel Zoe. Nem elég, hogy a nap 24 órájában azzal foglalkozhat amit a legjobban szeret, vagyis a divattal, de ezért hatalmas pénzösszegeket és hírnevet is kap. Amerika legirigyeltebb stylist-ja ráadásul még várandós is, valamint most alkotta meg első kollekcióját, amit már ebben a szezonban a legelitebb üzletek forgalmára bocsátanak.
Rachel Zoe sztár-stylist
Ha nem ismerted még eddig, tudnod kell, hogy mindezt önerőből építette fel maga köré. Nem kapott semmilyen stylist képzést, saját divatérzéke juttatta oda, ahol most van. Azonban ahelyett, hogy a díjátadókon és egyéb rendezvényeken megmaradt volna "szürke egérként" a színfalak mögött, mint többi kollégája, ő kuncsaftjaihoz hasonlóan felvonult talpig estélyiben a vörös szőnyegen. Ennek a húzásnak köszönhetően pedig töretlen hírnévre tett szert. Ma már olyan sztárok nem tudnak élni nélküle, mint Kate Hudson, Eva Mendes, Keira Knightley, Kate Beckinsale, Cameron Diaz vagy Nichole Richie.


Érdemes vetned egy pár pillantást az új kollekcióra, mely a 70-es évek modernizált változatában tetszeleg. Biztosan tudsz ihletet meríteni belőlük saját ruhatárad alakításához:) Beszéljenek helyettem a képek :

































Személy szerint ez a kedvenc darabom a kollekcióból. Az élénk piros nadrágkosztüm minden helyzetben megállja a helyét
 A kollekció alapján kijelenthetjük, hogy jöhet minden ami mű(!)szőrme, tevebarna, platformtalpú, fekete vagy fehér, tweed szövet vagy dupla soros gombolású. És ha valakinek, akkor Rachel-nek lehet hinni...

Puszi: T


Forrás: instyle.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...