Budapesthez öltözni?

Sokszor gondolkodóba ejtett engem is, hogy miért van az, hogy a new york-i nő bármit felvehet anélkül hogy kiröhögnék ( lásd a Szex és New York-beli néha elég merész kreációkat), míg itthon egy-egy szokatlanabb darab is kiveri a biztosítékot.

A magyar Instyle idei májusi számában ezzel kapcsolatosan találtam meg Lami Juli írását, amit most szeretnék teljes egészében leközölni, mert ennél frappánsabban én sem tudtam volna kifejezni a hazai problémát.Szerintem aki nem is veszi a magazint rendszeresen, annak is érdemes ezt a cikket végigolvasnia:


" Vannak városok, ahol akkor sem vált ki az ember feltűnést, ha komplett elmebetegnek öltözik. A többiek rá sem néznek, szólni meg aztán végképp nem szól senki. A kérdés csak az, hogy ez a teljes nemtörődömség vagy a korlátlan szabadság jele. Egy azonban biztos, Budapesten ez nem így van.

Mi van trágyázni mész? - hangzik a jópofának vélt kérdés, kár, hogy az apropója egy kockás Burberry gumicsizma, helyszíne pedig Budapest belvárosa. Az eset mindennapos: ha bármit felveszel, ami picit eltér az úgynevezett normától, az emberek nézik, bámulják, és szeretnek megjegyzést is tenni. Ízlésről objektívan beszélni, hovatovább vitatkozni felesleges vállalkozás, de azért lássuk be, hogy fővárosunkban még mindig különös ízlésvilág uralkodik. A bevásárlóközpontokban működő apró butikok, ahol a strassz, a szegecs, a lakk, a plüss és a sztreccs még mindig a legkelendőbb kiegészítő, hihetetlen nagy sikerrel működnek. Ezek a boltok tőlünk már csak egy leheletnyivel nyugatabbra is leginkább szexshopnak minősülnének, keletre pedig már nyitás előtt betiltaná őket a hatóság, és az ötletgazda talán még az ítélőszékkel is szembenézne. De ez nálunk megszokott, akárcsak a mókusszínű haj, a csokiárnyalatú szájkontúr és a kedvencem, a hegyes műköröm. Ezeket maximum az öreg nénik bámulják meg méltatlankodva a 6-os villamoson, hozzáteszem, teljes joggal. És mielőtt bárki sznobsággal vádolna, hadd tegyem hozzá, hogy az aluljáródivat semmivel sem olcsóbb mulatság, mint mondjuk a H&M-ben vagy a Zarában vásárolni.

Ez valami külföldi?

Nem véletlen, hogy Budapesten még mindig nagyon kis hibaszázalékkal meg lehet állapítani az utcán bárkiről, hogy külföldi. A legnagyobb különbség talán az, hogy a külföldieknek van merszük felvenni bármit, amiben jól érzik magukat, és mivel az otthonukban ez nem téma, nem tartanak attól, hogy mit szólnak majd az idegenek. Mernek színeket, kiegészítőket hordani, és nem félnek a legújabb trendeketől sem, mert náluk olyat nem csak a magazinokban, hanem a nyílt utcán is gyakran látni. A nők nem arra mennek, hogy minél többet mutassanak meg magukból, ugyanakkor ha úgy tartja kedvük, dacolva az esetleges túlsúllyal, minit is felvesznek. A férfiak pedig nem szégyellik, hogy gondolkoztak egy kicsit, miellőtt kiléptek az utcára aznap reggel, és nem rettegnek minden pillanatban attól, hogy valaki majd homoszexualitással vádolja őket.
Tavaly hordtam egy fekete maxiruhát, amelyet egész egyszerűen nem tudott elfogadni az utca embere. 'Miért vagy estélyiben'- kérdezték többet, mondanom sem kell, hogy a ruha pamutból volt, és köze nem vol az estélyihez. Stylist kolléganőm sort-csizma összeállítását volt képtelen feldolgozni a nagyközönség, igaz, őt mostanában indiánnak csúfolták többen is, mert fel mert venni egy hajpántot. Egy másik munkatársam pedig arról számolt be, hogy még csak élénknek sem igazán nevezhető zöld sálja váltott ki közmegrökönyödést a tömegközlekedési eszközökön. A legrosszabb, ahogy itthon bámulnak az emberek. Nem odanéznek és mennek tovább, nem elismerő pillantást vetnek, hanem bámulnak, mintha nem láttak volna még életükben egy nagyobb napszemüveget, egy érdekesebb hajpántot, vagy hadd ismételjem önmagam: egy egyszerű hosszú, fekete ruhát.

Giccsparádé magyar módra

Kedvenceim a különböző, nagynak nevezett budapesti gálák tele hírességgel. Ha megnézzük mondjuk egy nyugat-európai díjátadón és egy hazai eseményen készült képeket, zongorázni lehet a különséget, és bárki bármit mond, nem a pénz miatt. Természetesen nyilván könnyebb úgy felöltözni, hogy az embernek Armani és Valentino könyörög felváltva, hogy viselje a ruháit, de Armani és egy függöny között óriási a különbség, és a köztük mozgó széles sávban lehetne találni valami szebbet is, mindössze egy örök igazságot nem előtt tartva: a kevesebb több. Persze ez nemcsak a fényűzőnek szánt partikon igaz. Elég, ha körülnézünk az esti előadások tájékán a belváros színházai körül. Csak úgy lebeg a sok műselyem és fényes szatén, a szivárvány minden színében.
Aztán ott van még a sportruházat. Legutóbb szintén a villamoson váltam bámulás áldozatává, amikor futónadrágban szálltam fel. Az emberek úgy néztek, mintha legalábbis bikiniben volnék és január volna. De vajon mire gondoltak? Hogy fényvisszaverős, feszülős futónadrágban megyek mondjuk dolgozni? És ha úgy mennék, akkor mi lenne? De nem baj, kidolgoztam egy tökéletes ellenszert a bámulás ellen. Visszabámulok, pontosan olyan arccal, ahogy ők teszik. Nagyon jól beválik, és még szórakoztató is.
Az, hogy Londoban vagy New Yorkban miért nem bámul senki, nagy kérdés számomra. Egyrészt nyilván azért, mert az emberek sokkal bátrabban öltözködnek, és a szem hozzászokott ahhoz, hogy minden sarkon láthat valami extrát. Az is biztos - és félreértés ne essék, nem szeretnék nemzetkritikát gyakorolni, mert imádom ezt az országot -, hogy itthon mindenki szeret beleavatkozni a másik dolgába, és azzal foglalkozni, amihez semmi köze. És ennek van előnye is: ha azt akarod, hogy az emberek észrevegyenek, nem kell érte sokat tenni. Ha New Yorkban szeretnél kitűnni a tömegből, nyerd meg az American Idolt, akkor lehet esélyed, de egy bohókás hajpánt kevés lesz. Itthon pedig sok. Erre varjál gombot!"

(Lami Juli, Instyle május)

Szerintem elég tanulságos iromány ez, én mindenképpen elgondolkodtam, hogy hogyan lehetne orvosolni a problémát. Talán annyi elgé lenne, ha toleránsabbak lennénk egymással. Persze csak a jó ízlés keretein belül...

Puszi: T