2011. április 10., vasárnap

Így frissül a ruhatár - 2011 tavasz

Remélem, azoknak jól teltek a Glamour-napok, akik úgy tervezték, hogy egy lendülettel feldobják egy kicsit tavaszi készletüket. Én nagyon jól éreztem magam, egy nadrág kivételével sikerült mindent beszereznem, amit szerettem volna.

Gondoltam, egy poszt erejéig megmutatom Neked is, hogy én mit vettem. Persze, ez nem egy haul-bejegyzés (megj.: olyan bejegyzés, amiben a blogger leírja, hogy adott leárazásokon mit mennyiért vett minél rövidebb idő alatt) és nem is kérkedni szeretnék azzal, hogy mennyi mindent sikerült vennem. Ezúttal azonban úgy mentem el vásárolni, hogy tudatosan betartottam a saját tanácsaimat a shopping-tippekre vonatkozóan (lásd : itt)  -  hogy ne csak az észt osszam :) 


A virágos inget a Tally Weijl-ben szereztem be, és ott is kezdtem meg a körutamat. Igazából nadrágért indultam oda, de egyikkel sem estem szerelembe (pedig Isten bizony én felpróbáltam 6-ot). Miután feladtam a reményt, hogy rajtam bármilyen farmer úgy álljon, ahogy azt én szeretném, elkezdtem keresgélni a felsők között, és rátaláltam erre a nagyszerű darabra. Szerencsére elég jól variálható, fehérrel, pirossal, zölddel, de kék farmerrel is hordható.


Következő állomásom a New Yorker volt, ahova nem konkrét tervvel érkeztem, csak szerettem volna valami szezonális darabot beszerezni. Megint csak egy virágos darab lett belőle, csak most inkább sportos, mint elegáns változatban. Szerencsére volt a méretemben is még (most láthatod hogy 36-os a lábam :P), pedig ez nem mindig jön össze. Ha az inggel nem is, de más - sportos- darabokkal biztosan be tudom majd házasítani.

Ahogyan az előzőekben ígértem, a Calzedoniát nem hagytam ki. Két, a téli daraboknál kicsit vékonyabb darabbal távoztam. A rózsaszínt tegnap már használatba is vettem hasonló színű felsővel és barna szoknyával. Abszolút hordható darab, még a konzervatívak sem bámultak meg benne. A kékkel kapcsolatban ugyanezt nem merem ígérni, de ha tetszik, nyugodtan vállald be te is.


Kuponos vásárlásaim ezzel véget is értek, de nekem nem sikerült leállnom ennyivel. Szerencsére a közelünkben sok rafinált üzlet rájött, hogy attól még, hogy a kuponos akciókba nincsenek bevonva, erre a hétvégére ők is mindent leakciózhatnak 20%-kal. Szóval ezt is köszönöm a Glamournak! Ezt a klumpát is az egyik ilyen üzletben találtam. Tavaly voltak nagyon divatosak, de az idei szezonra is átcsúsztak. Nem nagyon barátkoztam meg akkor velük, majd most! Hogy mivel lehet hordani, még nem kísérleteztem ki, egyenlőre a nyári maxiruha a biztos. De bejegyzés a klumpákról addig még minden bizonnyal lesz.:) (egyébként biztos vagyok benne, hogy ez a típus meg fogja osztani a véleményeket).


 És ha már sálat javasoltam, akkor úgy gondoltam legyen teljes a repertoár. A gyümölcsös motívumokkal ellátott darabok mindig nagy szerepet játszanak a divatban. Én most egy cseresznyés-mintás tavaszi sállal ajándékoztam meg magamat. Barna tavaszi dzsekivel kombinálva, alatta piros felsővel nekem bejött.

Ha Te is szép új darabbal/darabokkal gazdagodtál, írd meg bátran. A Glamour Facebook oldalán hétfőn még egy játék vár a fanatikus shoppingolókra, melyben visszanyerhetik vásárlásuk értékét. A részletek még nincsenek közölve, de érdemes figyelni. És a blokkokat tartsd meg - én a New Yorker-eset véletlenül ott hagytam, de Te legyél nálam ügyesebb. :)

Puszi:T

2 megjegyzés:

  1. Nagyon aranyos a virágos felső és a cseresznyés sál. A cipők nem az én stílusaim :-) Remélem, majd rajtad is láthatóak lesznek egy bejegyzésben.
    (Én nem voltam G-napokon, sajnos nem jött össze a rávaló.)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, a cseresznyés sál lett nekem is a kedvencem :) Egyenlőre még nincsen tervben olyan bejegyzés, amiben én is szerepelek, de ki tudja mit hoz a jövő.
    Biztos lesz majd alkalmad még rá, hogy eljuss a G-napokra is.:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...