2012. február 2., csütörtök

Készülj a tavaszra! - Blumarine 2012 tavasz-nyár

Még mindig a vidám kifutóhangulatnál maradva, Alberta Ferretti után érdemes egy pillantást vetni a Blumarine kifutójára. Habár az örök kedvencem a Chanel marad, a Blumarine is egyre közelít ehhez a státuszhoz, mert Anna Molinari mindig tervez valamit, amit nem lehet szó nélkül hagyni.

Szerencsére ez a kollekció is csupa sugárzó árnyalatból, áll, középpontjába pedig most a margaréta-motívum került (legalább is szerintem az, de nem vagyok nagy virág szakértő, ha Neked más elképzelésed van, akkor nyugodtan írd meg kommentárként vagy máshova.) A tavalyi színes leopárdmintát követően (lásd: ITT) ez megint új irányt jelent.


Megint megfigyelhető, hogy a szoknyák hossza térd közelében illetve alá vándorolt, deréktól bővülnek A-vonalban. A ruhákról nem vonják el a figyelmet a kiegészítők, sem a bonyolult frizurák, laza kontyot párosítottak minden darabhoz. A színek vibrálását a fekete alap mérsékeli, ami szerintem merész húzás volt a divatháztól, de mindenképpen jól sült el.






 A trópusi minták is szerephez jutnak, ha Alberta Ferretti a szavannára vitt, akkor most könnyen a Karib-tengeren találhatjuk magunkat. Igazán pajkos, játékos hangulatot árasztanak, a szett nincsen szétcsúszva, mert az ugyanolyan árnyalatú kiegészítők megtartják az egyensúlyt.



 Az egyik legmásolhatóbb outfit, az a felül látható fehér-kék együttes. Egy egyszerű "kis fehér" ruha, amely kihangsúlyozza a nőies vonalakat főszerepben tetszeleg, és ezt csak erősítik a tengerkék rojtos kiegészítők. Egyszínű fehérbe öltözve (legyen az akár ruha, akár nadrág-póló összeállítás), Te is könnyedén játszhatsz a kiegészítők harmóniájával. A lényeg ebben az esetben, hogy hasonló árnyalatúak legyenek.

 Természetesen a feketét és a fehéret vétek lenne kihagyni egy jól sikerült kollekcióból, így itt is feltűnik. Most azonban tarka virágok kíséretében.
 A virágokból álló cipő annyira tetszik, hogy muszáj volt nagyítást csinálnom róla, szerintem meseszép, én bármikor hordanám, például egy maxiruhás szett megkoronázásaként. Saját kezűleg is meg lehet csinálni természetesen, ha valaki tényleg nagyon belebolondult.
 Ez a szett pedig tökéletes példa arra, hogy a kék és a zöld nem mindig "ütik egymást" és teszik hangsúlytalanná a szettet.Ehhez persze a fekete alap megint csak hozzájárul, hogy az összevisszaság tengerében mégis van egy kis rendezettség. Ha a virágfüzért kihagyjuk, én még vörös szőnyegen is el tudom ezt a szettet képzelni. Mondjuk Katy Perry-n.
 Megvan persze a monokróm változata is ennek, ami szerintem szintén nagyon nőies, és a virágminták ellensúlyozzák a kezdődő komorságot.


 A flitterrel kivarrt csodákról ne is beszéljünk, egyszerűen gyönyörűek. Ehhez mondjuk soknak érzem a cipőt, mert egy fekete tűsarkúval lenne tökéletes (vagy egy narancssárgával) dehát ez egy kifutó, nem a hétköznapok. Hatalmas munka lehetett csak flitterből ezt megcsinálni, inkább ne gondoljunk bele, hogy mennyit kóstálhat egy ilyen darab.

 Amire még mindenképpen szerettem volna felhívni a figyelmet, azok az óriási fülbevalók, amiket az eddigi képeken talán ráfókuszálva próbáltál kivenni. Megint csak személyes vélemény, de én egy egyszerű, színben hozzáillő ruhához, szívesen felvenném. (Amennyiben kreatív kiegészítők terén otthon vagy, és meg tudnád ezt csinálni, nyugodtan írj nekem egy e-mailt :) Úgy néz ki, ilyesmit fogok az ékszerboltokban vadászni tavasszal.

Beauty bloggerek pedig már valószínűleg felfigyeltek a sminkre is: egy natúr enyhén vizes hatású smink kis bronzosítóval nagyszerűen beleillik a szettbe. Az ilyen színes ruhákhoz tehát ne pingálj magadból paradicsommadarat, jelszó a természetesség!

 Ezt a kezeslábast csak azért emelem ki, mert ugye nem minden szett olyan jó 1-1 kollekcióban. Na, nekem ez az alja. Leginkább egy nagy éretlen banánra hasonlít benne szerencsétlen modell, legalább is nekem ez volt az első benyomásom. A túl nagyon minták/foltok nagyon előnytelenek tudnak lenni, ha nem vállnak el élesen a háttértől.
 A Blumarine egy tiszta fehér, utána pedig egy tiszta fekete sorozattal is előállt (a feketéből csak egyet hoztam, de a fehér szetteket kell csak elképzelni ebben a színben.) Ha valamit megtanulhatunk ebből, az az, hogy ha kasszastop is van otthon nálad, fehér darabra érdemes beruházni - akár csak egyre is - mert mindig minden szezonban fel tudod használni. Ugyanez igaz a feketére is természetesen, de ha már tavasz, akkor maradjunk a fehérnél.




Ettől a néhány képtől persze nem rajzolódik ki egyből, hogy akkor mi is lesz a tavasz fő trendje, de azért már körvonalazódni látszik. A fő színek itt is a narancs, a sárga, a tengerkék, élénk zöld, fekete és a fehér. Az arany és ezüst árnyalatok a lilával együtt teljesen letűntek. Rózsaszínt még látni elvétve, de nem jellemző. Tarolnak viszont a különböző virágmotívumok, a flitterek és a rojtok. A többit pedig majd még meglátjuk. :)

Puszi: T

Képforrás: vogue.com.au

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...