2011. június 28., kedd

Színsuli 2. - Piros

A sorozatot a második legmeghatározóbb színnel folytatom, ami nem más, mint a piros. Legalább olyan hangsúlyos szín, mint a kék, vagy még hangsúlyosabb a vibráló hatása miatt.

Sok mindennel azonosítható szín, például a vér és a tűz színe, de jelképezi a háborút, veszélyt, szenvedélyt, vágyat és szerelmet is. Legtöbbünknek természetesen a szerelem lehetett az első fogalom, amivel társítani tudtuk. Továbbá nagyon érzelmes szín, élettani hatása is van az emberre nézve, hiszen felgyorsítja az ember belső folyamatait, növeli a légzésszámot, és emelheti a vérnyomást.

Továbbá használatos figyelmeztetések, tiltások alkalmazásakor (gondolj a behajtani tilos! táblára), de a gyors döntések befolyásolására is képes (szupermarketek "akció" jelzése is ide tartozik). A piros szín társítható továbbá az energiával, energikus élettel. A pirosat kedvelő személy öntudatos, nyílt, akaratos, szenvedélyes, de sokszor szeszélyes is. Egyes személyek a rossz akarást is ennek a színnek tulajdonítják, valamint az ördögi természetet, ezért tudni kell megválasztani az alkalmat, mikor piros színt viselsz.

Hétköznapi és elegáns szett ha igazán nőies vagy

Edzéshez és/vagy sportos stílusúaknak
Alkalmazása
  • Állásinterjúra határozottan tilos, mert az interjúztató tudat alatt harciasságot fog látni benned, ami nem éppen a legszerencsésebb, ha éppen álmaid munkáját szeretnéd megcsípni.
  • Első randira még mellőzd, mert provokatív hatást válthatsz ki az illetőnél, és elferdítheted vele a jó első benyomást.
  • Ugyanez igaz minden rendezvényre, ahol befolyásos személyekkel vagy hivatott találkozni, és korábban még sohasem láttátok egymást.
  • Ha a pároddal/férjeddel készülsz valahova, akkor viszont még ajánlott is, hiszen a bensőséges kapcsolat szimbóluma is lehet, Ő pedig már ismer Téged (gondolhatsz egyszerű randira, színházra, évfordulóra.)
  • Olyan edzéstípusokhoz, mely nagy energiabefektetést igényel pl. aerobic, futás..stb érdemes piros színű edzőruhát választani (ezzel magadat és másokat is inspirálsz).
  • Figyelj az árnyalatra is, hiszen az öltözékeddel a személyiségedet "reklámozod": az világos árnyalatok figyelemfelkeltőek, a túl sötétek viszont már ellenérzést válthatnak ki.
  • A piros más színekkel:
  1. Sárgával életerőt és energiát sugárzol, de agresszív hatást is kelthetsz a szemlélőben.
  2. Kékkel gyengédebb, mélyebb kapcsolatokra utalhatsz, ám ezzel óvatosan kell bánnod, mivel mind a kettő fő szín, valamelyik színnek érdemes túlsúlyban lennie, különben úgy fogsz kinézni, mint Superman.:)
  3. Zölddel kombinálva élénkségedet és ötletességedet fejezheted ki. Ha olyan helyre mész, ahol a kreativitás előtérben van, akkor nyugodtan használd ezt a két színt.
  4. Feketével viselve veszélyérzetet és keménységet, izgatottságot kelthetsz a másikban.
  5. Fehérrel, bézzsel együtt elegáns szettet kreálhatsz magadnak.
Ezen felül a piros szín egyik előnye, hogy minden hajszínhez remekül passzol, amit a hollywood-i csillagok vörös szőnyeges megjelenéseiből is könnyen le lehet szűrni.
Carey Mulligan, Mariah Carey és Maria Klaveno

Rihanna fekete hajjal pirosban

A barna hajú Jessica Alba
A mindig dögös vörös Julianne Moore


Taylor Swift a szőkéket képviseli
Amint láttad, a piros színnek kettős hatása van az öltözködés terén is, ezért nagyon kell vele vigyázni, hogy milyen alkalmakra választod, hiszen egy-egy esemény állhat vagy bukhat rajta. Ezért Neked is és nekem is érdemes néha-néha felfrissíteni a színek hatásáról szerzett tudásunkat, hogy mindig a megfelelő színben pompázhassunk! :)

Puszi: T

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...