2010. október 31., vasárnap

Leáldozott a platformnak (is)?

Úgy tűnik szépen lassan szögre akaszthatjuk a magassarkú cipőink jó részét, különösen azokat a platform talpú darabokat, melyeket 2 éven keresztül halmoztunk fel lázasan ruhatárunkba. Kedvenc divattervezőink ugyanis egészen újat kívántak megálmodni a nagyérdemű közönségnek az új szezonra, mégpedig a közepes és lapos sarkú lábbelik formájában.


Arra ugyan még nem jöttem rá, hogy ez annak köszönhető, hogy a kifutókon is egyre több modell esik el a kolosszális magasságokba röpítő darabokban, vagy annak, hogy a divat szele most kívánt 180°-os fordulatot venni, de az egészen biztos, hogy ennek a trendnek a követése megint alaposan átformálja majd 1-2 nő outfit-jét.


Stella McCartney maradt a nőies színeknél és formáknál. Nekem személy szerint ugyan a fekete gumírozott pánt nem tetszik, de a praktikussága előtt mindenképpen fejet hajtok, hiszen olyan nőknek akik nem mentesek a "járás-bakiktól", tökéletes darab, tekintve hogy biztosan fogja a lábfejet.

A színek mindenképpen a téli trend meghatározói, és úgy gondolom, bármelyik nő elfogadná azért, ha egy ilyen McCartney-féle cipő kandikálna ki a szekrényéből.


Ha egyszer megismerkedtél Jimmy Choo nevével, többet nem felejted el azt. Nem csak azért mert divatkörökben alapfogalomnak számít, hanem mert a malajziai tervező tényleg megalkotja azt, amit a női agy megálmodik. A bordó és a lakk együttese az idei szezonban számomra verhetetlennek tűnik. Ebben a vonalban gondolkozhatott a Prada is amikor papírra vetették ennek a masnis darabnak az ötletét. A bordó és a lakk maradt, ehhez jött még a malacrózsaszín, és kaptak egy tényleg nem mindennapi kreációt.
Ha olyan cipőt választasz amiben két ennyire egymástól eltérő szín találkozik, válaszd csak az egyiket a ruhá(i)d színének, és burkolózz tetőtől talpig abba. Így fogja nagyon szépen kiadni az öltözéked a cipő kontrasztját.
A végére hagytam a Valentino idei darabját, melybe egészen biztosan azonnal beleszerettél, ha a konzervatív vonal egyáltalán nem a te asztalod. Az idei színek mellett a tervező visszahozta a tavalyi trendből a szegecseket, és létrejött a lázadó, stílusával teljesen tisztában lévő nő.

Félreértelmezhetetlenül megjelenik a körömcipő-jelleg is a törpetűsarkúaknál - ahogyan a fenti képeken is láthatod. Talán ez az a pont ami miatt azt mondhatod, hogy köszönöd szépen de te maradsz a jól bevállt kerek orrnál és szédítő magasságnál. Én azért azt tanácsolnám, hogy akkor is legyen egy ilyen darab a gardróbodban, sosem lehet tudni mikor dobják be a lábaid a kulcsot 1-1 nagyobb szabású rendezvény előtt ahol azért illik csinosan megjelenni. Akkor majd hálás leszel ezeknek a daraboknak, hogy kihúztak a csávából.

Amennyiben eddig gondod volt a magas sarokkal, úgy ezt a trendet igazán a magadénak fogod érezni, majd meglátod.
Ha hasonló lakk darabot viszel haza, gondosan tárold mert ezek igen sérülékenyek lehetnek, főleg ha nem dizájner darabok. Öltözködés közben nagyon figyelj a színek arányára, előre döntsd el hogy a cipő hangsúlyos lesz-e vagy sem. Előre is jó kísérletezést!
Puszi:T

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...